25. rész ~ You became my guardian angel

Sziasztok drága Olvasóim! :)
Sajnálom, hogy mostanában ennyire ritkán jönnek új részek, de nagyon sok a tanulni való. :/ Múltkor hattól kilencig tanultam a törit, és a végén már sírtam is, annyira kiborultam, hiszen én még csak kezdő vagyok és nehéz angolul a történelem. Remélem megértetek. :) Lehet, hogy hamar fog jönni a következő, ugyanis ezt azért fejeztem itt be, mert nagyon lemaradtam, de nem ígérek semmit. Sietek babáim, addig is további szép hetet és élvezzétek a csapadékmentes napokat, amíg lehet. :)
Nagyon szeretlek titeket Bogyókák! :* <3
xx, Csilla :)

*Danielle szemszöge*

Nem akartam elhinni, amit Cathie mondott. Túl szürreális volt. Mégis miért nem mondta Chris, hogy barátnője van!? Annyira nagy kérés lett volna? Akkor legalább nem a szeme láttára törtem volna össze. De végül is igaza van. Megérdemlem, hogy ezt tette velem. Megérdemeltem, mert hagytam, hogy átverjen és kijátsszon. Okoltam magamat, amiért ennyire ostoba voltam, hogy bedőltem a játékának, és határtalan dühöt éreztem Chris iránt. A lányt egyáltalán nem hibáztattam, hiszen ő semmiről sem tehetett. Ő nem tudhatta, mi történt. És láttam rajta, hogy kedves, hogy soha nem csinálna ilyet senkivel. Ha nem lettem volna szerelmes a srácba, akkor barátnők is lehettünk volna.
- Hé, minden rendben? - összeráncolt szemöldökkel vizslatott az említett. - Annyira fehér vagy.
- Jól vagyok - suttogtam. - De mennem kell.
- Elvigyelek? - folytatta. - Aggódom érted. Ugye nem lesz semmi bajod út közben?
Gyanúm beigazolódott, és rájöttem, hogy Cathie valóban nagyon segítőkész, és nem csak a látszat mutatja ezt. Gesztusán elmosolyodtam, bár a könnyek gyülekezni kezdtek szememben.
- Nem, dehogy. Azért köszi, aranyos vagy.
- Jól van. Örülök, hogy megismerhettelek, Danielle - mondta, és megölelt.
Karjaimat automatikusan köré fontam, és lehunytam szemeimet. Hirtelen egy különös érzésem támadt. Olyan volt, mintha Cathie-t ezer éve ismertem volna. Nem volt az a kínos ölelés, mint amilyen általában két idegen között szokott lenni, hanem egy furcsán melengető és gondoskodó ölelés.
- Én is örülök - szóltam halkan, és elváltunk. - Remélem találkozunk még.
Halvány gőzöm nem volt arról, hogy az utolsó mondatom honnan jött. Egy belső hang arra parancsolt, hogy nekünk muszáj lesz még találkoznunk.
- Én is - mosolygott Cathie, és könnyeimmel küszködve léptem ki az ajtón.
Az autómba beülve arcomon legördült az első sós csepp. Testem minden egyes pontját rázta a hideg, a torkom elszorult, és a levegőt nagyon nehezen tudtam venni. Erőmet összeszedve elfordítottam a kulcsot, és teljes gázzal elindultam. Mivel sokk alatt voltam, azt sem tudtam, mennyivel mentem, de őszintén akkor nem is érdekelt. Abban a pár percben egyedül az számított, hogy minél hamarabb hazaérjek, és kisírjam a szemeimet. Nem sokkal később már a kocsifeljáróra parkoltam le, és amilyen gyorsan csak tudtam, beszaladtam a házba. Az ajtót bezártam magam mögött, és szinte azonnal kitört belőlem a zokogás. A fának nekidőltem, és szépen lassan csúsztam le ülésbe. A könnyek szüntelenül folytak, és vállaim erősen rázkódtak. Hogy lehettem ennyire hülye? Miért dőltem be neki? Az égető érzés ismét rám tört, de ezúttal egymilliószor jobban fájt. Mintha az ereimbe áramot vezettek volna, mintha minden egyes izmom begörcsölt volna, és egyetlen végtagomat sem tudtam mozgatni. Chris volt az egyik olyan személy, akire az életemet is rábíztam volna. De óriásit csalódtam benne. Soha nem gondoltam, hogy ilyenre képes lenne.

*Chris szemszöge*

Fogalmam sincs, mi ütött belém. Nem bírtam magammal, elvesztettem a fejem és megcsókoltam a legjobb barátomat. Sőt, több volt, mint egy csók. Ha Cathie nem jött volna, megtörtént volna az a bizonyos dolog. Az én hibámból. Ezek után hogy tudnék a szemébe nézni? Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben, amikor a barátnőm és Danielle találkoztak. Amint meghallotta azt a szörnyű mondatot az újdonsült szerelmemtől, reakciója láttán könnyek gyűltek a szemembe. Iszonyúan sajnáltam, és ezek után valószínűleg egy rohadéknak tart. Tudom, el kellett volna mondanom neki, de valamiért féltem. Méghozzá attól, hogy mit fognak hozzá szólni. Jól ismertem Dani-t és Hope-ot, és tudtam, hogy mennyire kritikusak. És nem is nagyon találtam rá megfelelő alkalmat, amikor mindkettőjüknek egyszerre mondhattam volna el. Egy aljas szemétnek éreztem magam. Hatalmasat csalódott bennem életem egyik legfontosabb nője. Minden az én hibámból történt.
- Mit csináltatok? - szakított ki gondolatmenetemből barátnőm.
- Csak megnéztük a Step up 4-et - mondtam kissé unottan.
- Aranyos lánynak tűnik - villantotta rám imádni való mosolyát.
- Igen, tényleg az - görbült felfelé szám sarka.
Beleszerettem ebbe a lányba. Végtelenül kedves, aranyos, megértő és bízik bennem. Meglehetősen nagy szíve van, hiszen még egy légynek sem tudna ártani. Szemeiben mindig csillog az öröm és jókedv, és tetteivel bizonyítja, hogy viszont szeret engem. Persze egymás előtt konkrétan még nem mondtuk ki azt a rövid, mégis sokat mondó szócskát, de mindkettőnk számára világos.
A kanapéra ledobtam magam, Cathie-t pedig ölembe húztam. Tündöklő kék íriszeiben elvesztem, s közben arra gondoltam, hogy hogy csalhattam meg ezt a gyönyörűséget. Undorító görény voltam. Nem akartam elmondani neki, mert tudtam, hogy akkor elhagyna. Fontos nekem, az életem részévé vált. Igaz, még csak egy hónapja ismertem, de ezalatt az idő alatt teljesen beleszerettem. A bűntudat pedig parázsként égetett belülről.
- Hogy lehetsz ennyire.... tökéletes? - szólaltam meg halkan
- Nem vagyok tökéletes, senki sem az - mondta, mégis közben elvörösödött.
- De te igen. Te nem az vagy, aki minden egyes hétvégén hajnali ötig bulizik, és közben seggrészegre issza magát, hanem visszahúzódó és csöndes. Ha pedig én rángatlak el egy klubba, akkor meg mértékkel iszol, és csak a barátnőiddel és velem táncolsz. De még azt sem úgy, hogy ahol tudsz hozzá dörgölőzöl a másikhoz. Mindig optimista vagy, és akárkiben meg tudod látni a szépet - mondókám közben haját és arcát simogattam, amely egyre jobban elpirult. - Amikor olyat készülök tenni, amit később megbánhatnék, te megfogod a kezem, és csak annyit mondasz, hogy 'Ne tedd!'. Irányítasz engem a jó út felé. Tudom, kicsit hülyén hangzik, de.. te lettél az őrangyalom.
Cathie remegő kézzel ért arcomhoz, miközben egy könnycsepp gördült ki szeméből.
- Annyira szeretlek Chris - suttogta.
- Én is Kicsim. Nagyon - amint ezt kimondtam ajkait enyémekre tapasztotta, és egy pillanatra elfelejtettem, hogy milyen undorító dolgot tettem a szerelmemmel.

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

*Danielle szemszöge*

Körülbelül 10 perc alatt választottam ki a szettemet, és készülődésbe fogtam. Tusolás közben gondolkodtam, hogy hogyan fogom ezt elmondani Hope-nak. Fürdés után hajamat kifésültem, középen elválasztottam, majd feltettem egy kevés sminket. Nem akartam túlzásba vinni, mert tudtam, hogy sírni fogok. Az alapozóval azonban nem spóroltam, mivel el kellett takarni a felduzzadt, vörös és karikás szemeimet. Kedvenc fehér ruhámat felvettem egy fekete tűsarkúval, és néhány arany ékszert is társítottam hozzájuk. Szükséges holmijaimat egy kisebb táskába belepakoltam, és lesétáltam a nappaliba, hogy ott várjam meg barátnőmet. Eléggé depressziós hangulatban voltam, és semmihez nem volt kedvem, de nem akartam lemondani a vacsorát. Hope-pal úgy is nevetni fogunk, és elpanaszolhatom neki a gondjaimat. Imádtam benne, hogy mindent megoszthattam vele, mindig mellettem állt, és ha tudott, bármit megtett azért, hogy boldog legyek. Nagyjából fél óra múlva csengettek. Az ajtóhoz sétáltam, és kinyitottam. A várt nőszemély nevetve borult nyakamba, amit én ugyanúgy viszonoztam.
- Annyira hiányoztál - újságolta boldogan.
- Te is nekem Elizabeth.
- Ezt most fejezd be! - szólt rám szigorúan, mire elnevettem magam.
Na igen, Hope nem igazán szerette a második nevét, de szerintem nagyon is szép. A házat bezárva beültünk barátnőm kocsijába, majd elindultunk.
- Hová megyünk? - érdeklődtem.
- Egy igen kifinomult és elegáns étterembe - közölte a lehető legdiplomatikusabb hangján.
- Oké - rántottam meg vállam.
Út közben rengeteget beszéltünk, nevettünk, és teljesen elfelejtette velem a pár órával azelőtti kirohanásom. Még twitterre is feltettem egy videót, amiben hangosan énekeljük Demi Lovato-tól a Really Don't Care-t, ami éppen a rádióban szólt. A lány elmesélte, hogy másnap Kelly-t hozzá viszi nagyapja, és két napot nála fog tölteni. Ennek én is hihetetlenül örültem, mert közel állt hozzám a csöppség.
- Viszont van egy apró probléma - húztam el a szám.
- Mi? - nézett rám.
- Holnap próbára kell menni, állítólag John kórházban volt, de már minden oké vele, szóval ismét elkezdődnek a táncórák.
- Először is: ez fantasztikus - indult be drága barátnőm. - Másodszor: mi történt John-nal? Jól van? Kicsit aggódom érte.
- Persze, jól van, azt mondta. De... hova fogod vinni addig Kelly-t?
- Elviszem magammal. Úgyis mindig kíváncsi volt rá, hogy hogy táncolunk.
- Ez nagyszerű ötlet - lettem izgatott. - Már alig várom.
Az út további részében levakarhatatlan volt a mosoly az arcomról. Éreztem, hogy jó lesz a holnapi nap.

24. rész ~ Cathie

Sziasztok Bogyókáim! :3
Végre van egy kis időm, őszintén sajnálom ezt a sok kimaradást, de mostanában nagyon elfoglalt vagyok. Hétvégén is segítenem kellett anyuéknak, mert csináljuk a kerítést, és az udvar olyan mintha egy bomba robbant volna itt. :D Tehát megjöttem immáron a 24. résszel :) Remélem tetszeni fog nektek! :*
Szeretlek titeket, próbáljátok túlélni az iskolás napokat! <3
xx, Csilla :)

*Danielle szemszöge*

Felülmúlhatatlan boldogság és szerelem. Ennyit éreztem abban a pillanatban, amikor vége lett a koreográfiának. Azok az érzéki érintések, és hogy annyira közel volt hozzám, mérhetetlen vágyat keltett bennem. A zene abbamaradt, s közben én kezeimmel közre fogtam arcát, ő pedig szorosan tartott derekamnál. Orrunk és homlokunk összeért, forró lehelete pedig perzselte bőrömet. Mélyen egymás szemébe néztünk. Összeszedtem minden akaraterőmet, viszont tudtam magamról, hogy gyenge vagyok. Muszáj volt tartanom magam. El akartam fordulni, azonban gyönyörű barna, csillogó íriszei fogságban tartották enyémeket. Ki akartam élvezni, hogy pár másodpercre is ugyan, de ilyen hihetetlenül közel lehettem hozzá. A szívem majd' kiugrott a helyéről, a pillangók össze-vissza repdestek gyomromban és légzésem egyenetlen volt. Amikor beszívtam mámorító illatát, az agyam kikapcsolt és csak rá tudtam gondolni. Arra, hogy mennyire boldoggá tenne, ha valóban magam mellett tudhatnám. Elképzeltem, hogy milyen lenne, ha a barátnője lehetnék. Kézen fogva sétálnánk az utcán, szenvedélyesen csókolóznánk, és akár órákig bámulnánk a másik szemébe. És ekkor pofán vágott a valóság. Ő soha nem lehetne az enyém, ő úgy tekint rám, mint a húgára, nem úgy, mint a szerelmére. Hiszen nálam sokkal jobb és szebb lányt is tud találni, akkor miért velem kezdene ki? Rájöttem, hogy unom, hogy mindig olyanba habarodok bele, akivel nagy valószínűséggel az ég világon nem sikerülne egy párkapcsolat. Volt már olyan, akinek barátnője volt, volt, aki meleg volt és most a legjobb barátom. A vágy helyét egy égető érzés vette át, amely belülről szétszakítani készült.
- Mi a baj, Danielle? -szólalt meg hirtelen Chris. -Miért sírsz?
Annyira elgondolkoztam, hogy észre sem vettem, hogy könnyezni kezdtem.
- Semmi bajom - töröltem le arcomat. - Ne haragudj - mondtam halkan.
- Minden rendben? - a fiú aggódó tekintettel simított fülem mögé egy tincset.
Kérdésére fejemet lehajtottam és egy aprót bólintottam.
- Dani - államnál feljebb emelte fejem, hogy szemébe tudjak nézni. - Nekem elmondhatod.
- Nem fontos - mondtam, és reméltem, hogy ezzel annyiban hagyjuk a témát.
Tekintete meglágyult, és szinte azonnal elvesztem bennük. Percekig fürkésztük egymás arcát, s ő közben hátamat simogatta.
- Megőrjítesz - suttogta.
Kicsit sem túloznék, ha azt mondanám, hogy rohadtul meglepődtem. Először nem esett le mire gondol, viszont utána már az nem esett le, hogy miért mondta. Azonban erre az egy szóra ismét felkeltette bennem a vágyat, és legszívesebben vetkőztetni kezdtem volna.
- Chris.. - dadogtam.
- Mit szeretnél jelenleg? - tette fel a kérdést, amire egyáltalán nem tudtam, mit reagáljak. - Csak mondd meg mit akarsz, és én megteszem.
Egy ideig nem szóltam semmit, de persze nagyon jól tudtam, mit akartam. Ami nem volt más, mint ő.
- Bármit? - kérdeztem kicsit félve.
- Akármit - jelentette ki határozottan.
- Csókolj meg - csúszott ki a számon.
Amikor már rájöhettem volna, mit is mondtam, puha ajkait enyémekre tapasztotta. Nem tudtam felfogni, hogy valójában mi is történik. Teljesen ledermedtem. Soha nem hittem volna, hogy ez bármikor is be fog következni. Amikor már nagyjából felfogtam, hogy mit csinál, visszacsókoltam. Bejutást kérve megnyalta alsó ajkam, s én engedélyt adtam neki. Nyelve gyengéden és szenvedélyesen kényeztette enyémet. Kezemet felvezettem hajába, amely belőle egy férfias morgást váltott ki, és belemarkolt fenekembe, ezzel fokozva a vágyat és vonzódást. Úgy éreztem, hogy ő már csak az enyém és senki nem veheti el tőlem. Chris megemelt, és én automatikusan dereka köré kulcsoltam lábaim. Csókunk még mindig tartott, amikor a fiú megindult velem. Nem tudtam, hova fog vinni, de nem is érdekelt. Egyedül az számított, hogy semmi ne válasszon el tőle. Nem akartam, hogy vége legyen annak a csodálatos dolognak, ami számomra a világot jelentette. Reménytelenül beleszerettem, és ezen már semmi nem tudott változtatni.
Közben rájöttem, hogy a konyhában lévő pultra felültetett, s lábaim közé férkőzött. Pólóm szegélyét megfogta, és óvatosan felfelé kezdte húzni. Az járt a fejemben, hogy vajon tényleg ennyire komolyan gondolja-e, és nem csak azért, mert elfogta a pillanat heve. Tudom, furán hangzik, de nem sokszor történt meg ez velem. A szüzességemet a suli legmenőbb pasijával vesztettem el egy buliban, amikor is mindketten segg részegre ittuk magunkat. Már másnap megbántam az egészet, és erre a tettemre soha nem voltam, és soha nem is leszek büszke. Azóta már csak futó kalandjaim voltak, és egy ideig párkapcsolatom sem volt. Szóval kicsit féltem, hiszen olyannal, akit igazán, teljes szívemből szerettem, nem tettem ilyet. Ráadásul Chris előtt szégyenlős is voltam, mivel nekem az ő véleménye számított a legjobban. A felsőm lekerült rólam, és a földre hullott. Levegőért kapkodva néztünk mélyen egymás szemébe. A fiú egy mozdulattal lekapta magáról pólóját, s homlokát enyémnek döntötte. Élvezettel simítottam végig izmos felsőtestén, majd kezemet hátára vezettem, s kínzóan lassan és izgatóan végig karmoltam. Elértem a kellő hatást ugyanis ujjaim alatt éreztem, hogy libabőrös lett, s lehunyva szemét, nyögdécselve ajkaival nyakamnak esett. Forró leheletére, nedves csókjaira kirázott a hideg (persze jó értelemben), és sóhajtok törtek fel belőlem. Lábaimat derekára kulcsoltam, és ágyékához nyomtam magam.
- Istenem, Danielle! - morogta elfojtott hangon.
Ujjait belevezette hajamba, s én a lehető legközelebb húztam őt. Szinte már egy hajszál sem fért volna el köztünk. Kezeimmel felemeltem fejét, és mélyen tekintetébe fúrtam sajátomat.
- Chris... - belegondolva abba, hogy hogy kerülhettünk odáig, csak ennyit tudtam kimondani.
Azonban amikor már folytathattam volna beszédemet, csengettek. A fiú valószínűleg ekkor ébredt rá, hogy milyen helyzetben voltunk, ugyanis felkapta fejét, és kissé ijedten nézett rám.
- Menj, nyisd ki - mondtam, miután megtaláltam a hangom.
Éppen elhagyni készülte a konyhát, mikor észrevettem, hogy valami nem stimmel, majd felvettem a pólóját a földről.
- Hé - szóltam utána, ő pedig hátra fordult, és hozzá dobtam a ruhadarabot.
Villámgyorsan kapta magára, és kisétált a helységből. Idegesnek tűnt, viszont ezt csak arra fogtam, hogy majdnem lefeküdt a legjobb barátjával, és valószínűleg számára furcsa lett volna. Nagyon furcsa. A pultról leszálltam, blúzomat felhúztam és remegő lábakkal indultam a srác után. Nem tudtam, ki érkezett, mert Chris eltakarta, de amint mellé értem, egy lányt pillantottam meg. Nagyon szimpatikusnak tűnt, az öltözéke stílusos volt, barna félhosszú haja hullámosan omlott vállára, és egyből feltűntek a meglehetősen kék szemei. Szívesen lettem volna a helyében, mert láttam, hogy sokkal szebb nálam. Látszott rajta, hogy soha senkinek nem tudna ártani, olyan volt, mint egy ártatlan bárányka.
- Szia, Cathie vagyok - vigyorgott rám, és kezét felém nyújtotta.
Gesztusát elfogadva mutatkoztam be:
- Szia, én Danielle vagyok - húztam mosolyra szám.
Egy ideig néma csöndben álltunk hárman, amely elég kínos volt, s közben Chris nyugtalanul pillantgatott köztem és Cathie között.
- Ó, bocsánat - csendült fel az említett lány. - Chris barátnője vagyok, valószínűleg ő még nem mesélt rólam - mosolygott még mindig.
Az arcom elfehéredett, és a lábam földbe gyökerezett. Olyan érzésem támadt, mintha teljes erőből gyomorszájba ütöttek volna.

23. rész ~ Dancing with him

Hi babes! :3
Újra itt vagyok, hogy boldogítsalak titeket. :D Sorry, amiért ebben a részben nem sok minden történik, viszont a következőben fog, ne aggódjatok! :) Ha lehet komizzatok, örülnék a visszajelzéseknek :) Jók legyetek, és küldöm nektek az energiát erre a 3 napra :D
UI.: Bocsánat, amiért a Step up-ból Sean és Chris ugyanaz, de nagyon imádom, szóval.. :D
Love you all! <3
xx, Csilla :)

Niall-el még elmentünk egy étterembe, hogy bepótoljuk az elmaradt ebédünket. Beszélgetésünkből telefonom zökkentett ki, amely jelezte, hogy üzenetem érkezett.
- "Ma este ráérsz?xx :) Dani"
Mosolyogva pötyögtem be a választ:
- "Persze, miért? :) H."
- "Vacsizunk együtt?"
- "8-ra elétek megyek. Öltözz elegánsan! :*"
- "Rendben <3"
Annyira boldog és izgatott lettem attól, hogy kettesben vacsorázhatok a legjobb barátnőmmel, hogy már tervezgetni is kezdtem, mit veszek föl, mit mesélek el neki, stb. És közben elfeledkeztem a szösziről.
- Ki volt az? - kérdezte, mire felkaptam a fejem.
- Ja, csak Danielle. Ma este együtt vacsorázunk - újságoltam neki vidáman.
- Látom örülsz neki.
- Nagyon is.
Az "ebédünket" kihozták, és mi egyből neki is estünk.

*Danielle szemszöge*

Mivel unatkoztam, és még bőven volt időm a vacsoráig, ezért gondoltam átmegyek Chris-hez. Szükséges holmijaim belepakoltam egy táskába, a kocsikulcsot elvettem a nappaliban található asztalról, és kimentem a járműhöz, hogy elinduljak. Út közben felhívtam barátomat, hogy ráér-e éppen.
- Szia! - vette fel jókedvűen.
- Szia! Otthon vagy? - kérdeztem hasonlóan.
- Igen.
- Nem lenne baj, ha átmennék?
- Nem, dehogy. Várlak - ettől az egy szótól óriásit dobbant a szívem, ugyanis elég sokat mondó hangon ejtette ki.
- Oké, mindjárt ott vagyok - próbáltam normálisan beszélni.
A vonalat bontottam, és kissé kómásan vezettem tovább. A fejemben egyből beindultak a fogaskerekek, és azon kezdtem agyalni, hogy mire célozhatott. Tényleg vár engem? Célozgatott volna valamire? Vajon hogy fog hozzám viszonyulni? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések jutottak eszembe. Szerelmes lettem belé, ezért természetesen azt szerettem volna, ha történik majd valami OLYAN. Viszont nagyon valószínű volt számomra, hogy csupán egy szokásos baráti összejövetelnek tekinti, hogy átmegyek hozzá. De azért álmodozni szabad, nem..? Az ismerős lakáshoz hamar odaértem. Túl hamar. Fogalmam sem volt, miért, de halálosan izgultam, a vérnyomásom kétszerese lett, és milliónyi pillangó repkedett a gyomromban. A küszöbhöz sétálva becsöngettem. A fantáziám nem kicsit kalandozott el, amikor Chris egy szál melegítőnadrágban nyitott ajtót. Kidolgozott felsőteste nedves volt, és a levegőt szaporábban vette.
- Hello, bocsi csak most táncoltam egy kicsit - ült ki arcára egy félmosoly.
Konkrétan majdnem elájultam, alig kaptam levegőt. Chris nekem mindenhogy tökéletes volt, de így... Az őrületbe kergetett huncut mosolyával, izmos testével, gyönyörűen csillogó barna íriszeivel, és égnek álló hajával.
- Szia - nyögtem ki nagynehezen.
Újra és újra beleszerettem, akárhányszor csak megláttam. Ami borzasztó volt, mert tudtam, hogy kettőnk között barátságnál több sosem lesz, és mert zavarban voltam előtte. Nem igazán tudtam úgy viselkedni vele, mint mielőtt beleestem. Hirtelen hányinger tört rám, annyira izgultam. Akaratomon kívül is észrevettem, hogy tetőtől-talpig végignézett rajtam, és arcán még mindig ott díszelgett döglesztő mosolya. Szinte az egész arcom elvörösödött, ezért lehajtottam a fejem.
- Gyere beljebb - állt félre az ajtóból, mire én besétáltam.
- Köszönöm - szóltam halkan.
- Gyorsan letusolok, addig foglald el magad.
- Rendben - néztem rá.
Chris felrohant a lépcsőn, míg én leültem a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét. Az egyik adón éppen a kedvenc sorozatom ment, ezért kényelmesen elhelyezkedtem (azaz kifeküdtem), és élveztem a műsort. Pár perc múlva nagy nyomás nehezedett rám.
- Szállj le rólam te idióta! - sikítottam.
Drága egyetlen barátocskám röhögve gurult le rólam, egyenesen a földre.
- Megérdemelted - nyújtottam ki rá a nyelvem.
- Ne nyújtogasd, mert leharapom! - figyelmeztetett.
Na vajon mit csináltam? Még jó hogy folytattam, csak ezúttal jobban kinyújtottam. Chris lábamnál felemelt, és hátára kapott. Sikítottam, ahogy csak tudtam, és fenekét veregettem, de ő csak nyugodtan sétálgatott, és magában dúdolt valamit.
- Meg foglak ölni, Ewans! - üvöltöttem torkom szakadtából.
- Addig nem, amíg ott vagy. És egy ideig bizony ott is maradsz - nevetett.
10 percig ordítoztam, kapálóztam, ütögettem az engem tartó majmot, míg végül megunta, és ledobott a fotelba. Nagy levegőket vettem, mert kifárasztott ez a sok erőfeszítés, és inkább a helyemen maradtam, mielőtt még kinyírhattam volna őt.
- Mi a baj, elfáradt a kicsi Dani? - simogatta államat, miközben tekintetét enyémbe fúrta, és aggódást színlelt.
Nem szóltam semmit, szemeiben elvesztem. Lélegzetem azonnal lelassult, és belülről különleges megnyugvás fogott el. Agyam teljesen kikapcsolt, és lassan közelíteni kezdtem felé. Úgy tűnt, nincs ellenére. Sőt. Nyakamnál fogva óvatosan magához húzott. Érintése égetett, és minél hamarabb számon akartam érezni övét. Mindennél jobban vágytam csókjára. Ajkunk már majdnem összeért, amikor óriási zaj töltötte be a szobát, és szétrebbentünk. Chris elővette zsebéből zenélő telefonját, és elhúzta a zöld ikont.
- Igen? - kérdezte kicsit ingerülten, amit nem tudtam hova tenni.
- ......
- Mikor?
- ......
- Oké, szólok a többieknek - mondta, és letette.
- Ki volt? - érdeklődtem.
- John, azt mondta holnap be kell menni.
Vagyis edzés. Ami azt illeti, már hiányoltam a táncot, és nem értettem, mi volt addig, ugyanis semmi fellépés, semmi bemutató, stb. A lényeg, hogy végre visszatérhetek második otthonomba, a táncterembe.
- Hope-ot értesítem, úgyis ma vele vacsorázom - jelentettem ki, bár elég halkra sikeredett..
- Jó.
És ekkor beállt közénk az irtó kínos csend. Mindkettőnk csak a földet bámulta. A másodpercek orbitálisan lassan teltek, egyikünk sem mondott semmit. Pár perc múlva egyszerre szólaltunk meg.
- Iszok egy pohár vizet.
- Keresek valami filmet.
Beestem a konyhába, hogy lehűtsem magam, míg Chris felment szobájába a filmért. Mondanom sem kell, hihetetlenül ciki volt az előbbi jelenet. Mondjuk legalább arra a pár pillanatra elhittem, hogy lehet köztünk valami. Azonban természetesen csalódtam, és kicsit mérges is voltam John-ra, amiért pont akkor tudta hívni. Annyira égtem, hogy legszívesebben kirohantam volna a házból, és hazáig meg sem álltam volna. Reméltem, hogy ő is és én is el tudjuk majd felejteni az egészet.
Ne nézz a szemébe! Ne nézz a szemébe! Hajtogattam magamban, miközben lehajtottam a folyadékot. Az üvegpoharat leraktam a márvány pultra, és mélyeket lélegeztem, szemeimet pedig lecsuktam. Amikor már úgy éreztem, rendben vagyok, kilépkedtem a helységből, de a fiú még nem volt ott, ezért szobájához tipegtem. Mielőtt benyitottam volna, kopogtam.
- Jöhetsz - szólt az ajtó másik feléről.
A kilincset lenyomtam, és csatlakoztam Chris-hez.
- Csillagainkban a hiba? - mutatta a DVD-t, viszont én egyből megráztam a fejemet.
- Nem, már láttam, és nincs kedvem megint olyan sokat sírni - nevettem el magam, és én kezdtem el keresgélni valamit.
- Ezt! - kiáltottam hirtelen, leszaladtam, és beraktam a DVD lejátszóba.
Ewans szépen nyugodtan baktatott a kanapéhoz, amikor már elindítottam.
- Ez mi?
- Step up 4. - ugráltam a helyemen.
Már vagy százszor láttam (mint a Titanic-ot), azonban nem tudtam megunni. Inkább még jobban megimádtam. Akárcsak Hope-nak és Chris-nek, nekem is ez volt a kedvenc filmem.
- Várj, csinálok popcorn-t - indult be a fiú is.
A pattogatás közben kb. 20-szor szóltam neki, hogy siessen, és miután meglett a kukorica, aktivizáltam a filmet. Drága haverom szó szerint mellém ugrott és vállamat átkarolta. Húzására a pillangók ismét felkeltek, és erősen csapkodtak szárnyaikkal. Még jobban hozzá akartam bújni. Tudod milyen érzés teljesen odalenni egy srácért, aki csak barátként szeret téged, és közben vissza kell fognod magad, nehogy a következő pillanatban leteperd? Én pontosan ezt éreztem. Azt akartam, hogy magához öleljen, hogy apró csókokkal hintse be arcomat, és hogy elmondja nekem, mennyire szeret. Ezekbe a gondolataimba annyira belemerültem, hogy nem vettem észre, hogy egy könnycsepp gördült ki szememből. Minél előbb letöröltem, hogy a mellettem ülő észre ne vegye. Magyarázkodnom kellett volna, kedvem pedig nem volt ahhoz.
Tágra nyílt szemekkel bámultuk a film fináléját, és közben a megmaradt popcorn-t faltuk. Valójában 2 éve 5 hónapig poénból megtanultunk pár lépést ebből a filmből, valamint azt a koreográfiát, amelyiket Sean és Emily a legvégén táncolnak el kettesben. Mivel én 6 évig balettoztam (utána átváltottam hip-hop-ra), ezért könnyű volt memorizálni. Csupán sokat kellett gyakorolni. Éppen csodálhattam volna azt a bizonyos jelenetet, amikor Chris elém állt, és kezét felém nyújtotta.
- Szabad egy táncra? - mosolyodott el halványan.
Na ne. Komolyan el akarja velem táncolni? Szólalt meg az a kis hang a fejemben. És folytatta: Ez csak egy álom. A koreográfia pároknak való, annak idején csak poénból csináltuk meg, és mert jobb dolgunk nem volt. Mi barátok voltunk, ráadásul bele voltam zúgva abba az idiótába. Tenyeremet belecsúsztattam övébe, és felkeltem helyemről. Érezni akartam Chris odafigyelését, és a tánc megnyugtató szépségét egyszerre. Elkezdtük. Partnerem mindent annyira precízen csinált. Elmondhatatlanul különleges érzést váltott ki belőlem. Már el is felejtettem, hogy a balett mennyire felszabadító. A zene, és a légies mozgás összessége szabaddá tett. Olyasmi pillanat volt, mint amikor a Dirty dancing végén Patrick Swayze a magasba emelte a lányt. És az, hogy azzal táncolhattam el, akivel mindennél jobban szerettem volna, elfeledtetett velem mindent.

22. rész ~ Forever young

Sziasztok Manók! :)
Őszintén sajnálom, amiért ilyen ritkán teszek fel új részt, de ugye elkezdődött az iskola, és egy olyan helyre kerültem, ahol nagyon kell tanulni. Heti 19 angol órám van, ráadásul a törit is előröl kezdtük - és azt is angolul úgy, hogy én teljesen kezdő vagyok, so... :D Most viszont itt vagyok az új résszel, és a következőt pedig megpróbálom vasárnap felrakni! Remélem tetszeni fog nektek! :)
Mindenkinek kitartást a sulira! ❤
xx, Csilla :)

Miután felöltöztünk (Luke vitt ruhákat, hogy ne az előző napit kell felvegyük), az étteremben egy romantikus reggeli várt ránk, amiről valójában még szerelmem sem tudott. Egyfajta meglepetés volt a "fiatal párnak". Igazán szép gesztus volt az ott dolgozóktól, főleg úgy, hogy még fizetnünk sem kellett érte. Az asztal tele volt finomabbnál finomabb gyümölcsökkel, péksüteményekkel, különféle zabpelyhekkel, joghurtokkal és természetesen volt még tej, tea, kávé, cappuchino, stb. Mondanom sem kell, hogy a kelleténél is jobban tele lettünk, ezért hazaindultunk, hogy lepihenjünk. Út közben nem beszélgettünk Hemmo-val, hanem ujjainkat összekulcsolva néztük az utat. Az ismerős házhoz hamar odaértünk, és már kíváncsi voltam arra, hogy mi fog fogadni, amikor beérünk. Ugyanis bármikor belépek az épületbe a fiúkat furcsa pózokban, parókákban, jelmezekben, tárgyakkal a kezükben találom, s ezt ezalatt az idő alatt megszoktam. Éppen benyitottam volna, amikor az ajtó hirtelen kinyílt, és egy férfi rontott ki feldúlt és ideges léptekkel. Elsietett mellettünk, és mikor utánanéztem, felismertem. Niall volt az.
- Ajánlom hogy többet ne gyere erre! - üvöltött Calum, és szavait a szőke ír srác felé intézte.
- Mi a franc folyik itt!? - mentem beljebb.
A nappaliban teljes felfordulás volt. A párnák össze-vissza hevertek a földön, néhány keretezett kép társaságában, s az üvegszilánkok a padló minden pontján megtalálhatóak voltak. Elképzelni sem mertem, mi történhetett ott.
- Cal, mi a szar volt ez? - fordultam az említett személy felé.
- Azt attól a köcsögtől kérdezd - mondta ellenszenvesen, és felrohant szobájába, aminek ajtaját becsapta és bezárta.
Mivel muszáj volt kiderítenem, hogy mi volt ez az egész, kifutottam a házból.
- Hope! Gyere vissza, semmi értelme! - ordított utánam Luke, de nem figyeltem rá.
Futottam, ahogy csak tudtam, hogy utolérjem Niall-t. Az egyik kereszteződésben kétszer majdnem elütöttek, többször rám dudáltak, azonban különösebben nem érdekeltek. Nagyjából 10 percig rohantam, de a fiú, vagy a kocsija sehol nem volt. Végül feladtam, és ezt a sok mozgást feleslegesnek tartottam. Fáradtan, levegőért kapkodva kémleltem a környezetem, hátha megpillantom őt. Viszont a One Direction szépfiúja helyett egy rendőrautón akadt meg a tekintetem. A benne ülő személyek ugyanazok voltak, akik annak idején üldöztek. Szerencsére nem vettek észre, ezért beszaladtam egy közeli étterembe. A lehető leghátsó asztalhoz ültem, és egy pincér azonnal ott termett mellettem.
- Jó napot! Mit adhatok? - vette elő kis jegyzetfüzetét és tollát.
- Csak... csak egy limonádét - adtam le "bő" rendelésem.
- Máris hozom - mosolygott kedvesen a hölgy, és el is tűnt a bárpultnál.
Míg vártam az italomat, körülnéztem a helységben. Mindenhol szerelmes párok, családok vidáman fogyasztották ebédjüket, és közben önfeledten mesélték el, mi történt velük az utóbbi pár napban. Szememet egy szőke hajú, 20 éves körüli srácra vezettem. Kinézett az ablakon, így nem láttam az arcát. Nagyon ismerős volt. Egy egyszerű fehér pólót, farmernadrágot, és egy stílusos cipőt viselt. Fejét elfordította, és felismertem. Az asztaltól felállva odasétáltam hozzá, és vele szemben leültem.
- Szia - köszöntem neki.
Látszólag nem számított rám, mivel kissé ijedten nézett föl.
- Szia. Hát te mit keresel itt? - kortyolt bele kávéjába.
- Valójában téged. Mi volt ez az egész Calum-mal? - kérdeztem érdeklődve.
Az ausztrál fiú neve hallatán Niall tekintete valahogy megváltozott. Az öröm helyét átvette a harag, ami tisztán látszódott íriszeiben.
- Hanyagolhatnánk a témát? - hangja a kelleténél is flegmább volt, amit általában elég rossz néven vettem, főleg tőle.
- Nem, nem fogjuk hanyagolni - szóltam rá élesen. - Mi történt? - tettem fel ismét a kérdést, ami egyre jobban kezdett érdekelni.
- Csak egy kicsit összekaptunk. Nem nagy cucc.
- Niall!
- Figyelj Hope, nincs kedvem most erről beszélni. Kérlek ne kényszeríts, hogy beszéljek róla.
- Na jó, viszont erről egyszer még el fogunk beszélgetni. És így vagy úgy, de ki fogsz békülni Cal-lal.
- Köszönöm - mondta halkan, és poharát vizsgálgatta.
A limonádémat kihozta a nő, megköszöntem, és továbbállt. Egy ideig még beszélgettünk, és mivel rég láttam, örültem, hogy végre volt alkalmam találkozni vele. Megkértem, hogy vigyen haza, ugyanis nem volt sok kedvem visszagyalogolni.
- Várj, te idáig futottál? - ráncolta a homlokát.
- Igen, mert Calum nem akart beszélni, és azt mondta, hogy kérdezzelek meg téged.
- És te komolyan utánam jöttél.
- Ismersz, tudod milyen kíváncsi vagyok - mosolyogtam rá.
- Te nem vagy normális - nevetett, miközben átkarolta vállamat, és így mentünk fekete Range Rover autójához.
Beülve egyből bekapcsoltam a rádiót, és a kedvenc állomásomra vittem, ahol mindig jó zenéket adtak. Elindultunk, és az egész út alatt mindenféléről pletykálgattunk. Páran az utcáról felismerték barátomat, amikor megálltunk egy-egy piros lámpánál, de csak lefényképezték őt, és integettek neki, szóval különösebb baj nem volt.
- És most szóljon a One Direction-től a You and I, amit Bella szerelmének, Brad-nek küld, és üzeni, hogy nagyon sajnálja amiket mondott, és mindennél jobban szereti őt.
A rádiós bácsi mondatára felsikítottam (ezzel megijesztve az ír cukiságot), és a rádió-beli Niall-el énekeltem együtt.

I figured it out
I figured it out from black and white
Seconds and hours
Maybe they hide to take some time

Majd folytattam Liam-mel.

I know how it goes
I know how it goes from wrong and right
Silence and sound
Did they ever hold each other tight like us?
Did they ever fight like us?

Harold szólóját teljes beleéléssel énekeltem, és figyelmen kívül hagytam Niall hihetetlenül aranyos nevetését.

You and I
We don't wanna be like them
We can make it 'till the end
Nothing can come between
You and I
Not even the Gods above
Can seperate the two of us
No, nothing can come between
You and I
Oh, You and I

És ez így ment, egészen a végéig. Észrevettem, hogy már a mi utcánkban voltunk, viszont nem a ház előtt.
- Nem is mondtad hogy ilyen jó hangod van - nézett rám mosolyogva a sofőr.
- Hát, nem vagyok egy Niall Horan - döntöttem oldalra a fejemet, és úgy néztem rá.
- Na igen, Niall Horan-ből csak egy van - mondta szerényen, majd rám kacsintott.
Elnevettem magam, azonban ő sem bírt sokáig komolyan figyelni engem, ezért ő is hasonlóan tett.
- Egyébként.. ugye nem baj, hogy itt teszlek ki?
- Nem, dehogy. Hé - jutott eszembe valami.
- Mi az?
- Mi lenne ha ma együtt töltenénk a napot? Úgyis rég találkoztunk, jó lenne bepótolni a kimaradást. Persze csak ha neked is oké.
- Persze hogy oké - tért vissza lelkesedése.
- Szuper, akkor most gyors letusolok, felöltözök, megcsinálom a dolgaimat és olyan 1 óra múlva gyere ugyanide értem - soroltam.
- Jó, ahogy akarod - nevetett föl.
- Köszi, hogy hazahoztál - mondtam, és egy puszit nyomtam arcára. - Jó legyél, Cicabogyó.
- Cicabogyó!?
- Igen, mostantól ez lesz a beceneved - szálltam ki a kocsiból. - Na pá.
És még mielőtt reagálhatott volna, becsuktam az ajtót és megindultam a ház felé, de még hallottam, ahogy utánam kiabál egy "hé"-t. Belépve az épületbe a szokásos fogadott. Luke próbálta megütni Michael-t egy plüss pingvinnel, akinek a lábába Calum kapaszkodott, hogy a bajszos-sobrero-s Ashton bokájánál fogva ne tudja elhúzni. Amikor megláttak, mind a négyen felegyenesedtek, kezüket hátuk mögött összekulcsolták és mosolyogtak, mint az idióták. Én csak szememet forgatva siettem fel a lépcsőn, hogy minél előbb elkészüljek. A szerelmemmel közös szobánkban megrohamoztam a szekrényt, és gondolkodtam, hogy mit kapjak magamra. A választásom végül egy fehér feliratos atlétára, egy rövid farmernadrágra, egy barna csizmára és egy fekete,piros kockás ingre esett. Az utóbbit a hűvösebb idő miatt vettem elő. Már épp indultam volna tusolni, amikor kopogtak.
- Gyere - szóltam.
- Szia - lépett be Luke. - Hát te hova készülsz?
- Ugye nem baj, ha ma Niall-el leszek egy kicsit? - mentem elé, és átkaroltam nyakát, míg ő derekamat ölelte.
- Nem. Mit mondott miért veszett össze Cal-lal?
- Nem mondott semmit, hanyagolni akarta a témát - húztam el számat.
- Calum sem akar róla beszélni. Mindegy, előbb-utóbb úgyis kiderül, mi volt.
- Igen, én is így vagyok vele - mondtam és egy kisebb csókot nyomtam barátom ajkaira. - És ha most megbocsátasz, készülődnöm kell.
- Menj csak - puszilt homlokon, majd elindultam a fürdőbe, viszont előtte Luke gyengéden rácsapott fenekemre, mire direkt csípőmet rázva sétáltam tovább.
Magam mögött az ajtót becsuktam, és törölközőmet letettem a mosdókagylóra. Fürdés közben hajam is megmostam, így már barack illatúan omlott vállamra. A textilt magam köré csavartam, és kifésültem, majd megszárítottam. Visszamenve a szobába felvettem a ruháimat, és sminkemmel kezdtem foglalkozni. Felső szemhéjam végében fekete tussal kihúztam, szempilláimat spirállal emeltem meg és festettem sötétre, és egy kevés rúzst is felvittem, amit szájfénnyel fixáltam le. Hosszú hajamat laza kontyba felfogtam, és késznek nyilvánítottam magamat. A szükséges cuccokat egy kisebb táskába belepakoltam, és a földszintre mentem. Mikey és Ash a kanapén nézték a Spongyabobot, és csatlakoztam hozzájuk.
- Te meg hova mész? - nézett végig rajtam a már élénk piros hajú srác.
- Niall-el töltöm a napot. Gondoltam mivel rég voltunk együtt, ezért elmehetnénk valahova.
- Remélem tudod, hogy Calum ennek nem fog örülni, ha megtudja.
- Nem érdekel, ő veszett össze vele. És amúgy is.. amit Cal nem tud, az nem fáj neki.
Ashton mosolyogva átkarolt, és vállára vont. Idő közben a másik két fiú is csatlakozott. 10 perc múlva rájöttem, hogy indulnom kell, ugyanis a Cicabogyó mindjárt ott lesz.
- Én megyek, vigyázzatok magatokra Nyuszikáim - elég becézgetős kedvemben voltam...
- Hova mész? - kérdezte egyből Hood.
- Vásárolni Danielle-l - füllentettem.
Mindenkinek adtam egy-egy cuppanós puszit (Hemmo-nak csókot is), és kisétáltam a házból. Ugyanarra a helyre igyekeztem, ahol 1 órája kitett Niall. Odaértem, és öt perc múlva ő is megérkezett.
- Hello, Cicabogyó! - szálltam be a kocsiba.
- Hello, Csillagvirág - mosolygott gonoszul.
- Na neee - nyavalyogtam, és nagyon jól tudta, mire gondoltam.
- Van ilyen - jelentette ki lazán, és beindította a motort.
- Hova megyünk Cicabogyó? - érdeklődtem.
- Majd meglátod Csillagvirág.
Igaz, csak kétszer mondta ki ezt az egy becenevet, de mind a kétszer kirázott tőle a hideg. Nagyjából húsz percig utaztunk, amikor megálltunk egy nagy épület előtt. Niall kinyitotta nekem az ajtót, és együtt közelítettük meg a célt. Legszívesebben befutottam volna, annyira kíváncsi voltam, hogy hova vitt. Beérve úgy éreztem, a mennyben vagyok. A szemem felcsillant, amikor megpillantottam egy óriási hófehér ugrálóvárat.
- Úristen, imádlak Cicabogyóm! - sikítottam izgatottan, és nyakába vetettem magamat.
Ő röhögve viszonozta ölelésem, és odakísért Jim-hez, akivel lebeszéltük a menetet. A szöszi 1-1 órát fizetett ki és már szaladtam is föl, hogy minél hamarabb ugrálhassak.

*1 óra múlva*

Fáradtan, és kicsit izzadtan léptem ki az ugrálóvárból, Niall társaságában. Csodálatos élmény volt, hogy egy kicsit újra gyerek lehettem, és elfelejthettem a gondjaimat erre az órára. Úgy éreztem, hogy semmi nem ronthatja el a kedvem. A férfihez odamenve elköszöntünk, viszont ő még kért egy aláírást barátomtól, ugyanis a kislánya nagyon szereti a One Direction-t, és örömet szeretne neki szerezni. Az autogram mellé egy kis aranyos üzenetet is szánt, majd odaadta a papírt Jim-nek, és kimentünk az épületből.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - öleltem magamhoz az ír cukorborsót.

- Szívesen. Valahogy sejtettem, hogy tetszeni fog neked - nevetett.

- Tetszeni!? Imádtam, fantasztikus volt - az arcomon ott díszelgett az a bizonyos levakarhatatlan mosoly.

- Örülök neki.

- Van egy ötletem - álltam meg hirtelen.

- Mi lenne az?

Horan csuklóját megragadtam, és elszaladtam vele a kocsiig.

- Nyisd ki, nyisd ki, nyisd ki - ugrándoztam.

- Jó, nyugi van - csodálkozott.

Villám gyorsasággal ültem be, és becsuktam az ajtót. Niall-nek lediktáltam a címet, ahova el szeretnék jutni, és folyamatosan biztattam hogy siessen. Lehet, hogy idegesítő voltam, de nem érdekelt. Csupán nagyon izgatott lettem. Hamar odaértünk az üzlethez, amit mosolyogva bámultam.

- Na ne - szólalt meg a mellettem ülő, mire ránéztem.

- Van ilyen - rántottam meg vállam, és kiszálltam.

Cicabogyómba karolva léptünk be a tetoválószalonba.

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Fél óra múlva jöttünk ki. És egy "Forever young" tetoválással gazdagodtam. Számomra fontos volt, hogy egy ilyen varrásom lett, mert akármilyen helyzetben voltam, nem szabadott elfelejtenem, hogy mindig vidám, élettel teli legyek, mindig a jóra gondoljak, akárcsak egy kisgyerek.

21. rész ~ Perfect moment

Sziasztok, drágák! :)
Igazán sajnálom ezt a sok kimaradást, nemrég jöttem haza gólyatáborból, és elég elszigetelt helyen voltunk, szóval wifi nem volt, a mobilnet pedig nagyon szarakodott. :/ Elnézést azért is, ha rövidnek tartjátok, ennyi sikerült... Remélem tetszeni fog nektek ez a rész, kérlek komizzatok alá, mert nekem ratyinak tűnik és félek hogy nektek is az. :(
UI.: Köszönöm a több feliratkozót, elmondhatatlanul szeretlek titeket<3
xx, Csilla :)

Hirtelen egy forró leheletet éreztem meg nyakamon, amitől azonnal végig futott testemen a hideg. Teljes mértékben biztos voltam benne, hogy az lesz életem addigi legjobb estéje. 

Fülem mögött kezdett el csókolgatni, melytől libabőrös lettem és az őrületbe kergetett. Derekamat hátulról átölelve haladt lejjebb, s nemsokára meztelen vállamon éreztem meg perzselő érintéseit. Mikor ezzel végzett, felállított, és szembe fordított magával.
- Hogy tetszik? - kérdezte halkan, miközben homlokát enyémnek döntötte.
- Varázslatos - suttogtam.
- Ennek örülök - mosolyodott el halványan, s arcával lassan közelíteni kezdett felém.
Ajkait enyémekre tapasztotta. Szenvedélyesen csókolt, éreztetve, hogy nem akar semmit sem elsietni. Tenyeremet felvezettem mellkasán, majd egyikkel hajába túrtam, míg másikkal pulóverétől próbáltam megszabadítani. Amikor a ruhadarab már kezeim között volt, eldobtam. Nyakamat nedves puszikkal hintette be, s közben kínzóan lassan húzta le ruhám cipzárját. Az arany színű anyag lehullott rólam, kiléptem belőle, és arrébb rúgtam.
- Nem fázol? - kérdezte Luke, és végig simított oldalamon.
Fejemet megráztam, hiszen minden egyes érintése szinte égetett. Élénk kék, vadul csillogó íriszeibe merülve fogtam meg fehér pólója szegélyét, és vettem le róla. Izmos felsőtestén gyengéden végigszántottam körmeimet, majd kezem megakadt nadrágjánál. Övét szépen lassan kicsatoltam, a gombot kipattintottam helyéről, s a cipzárt lehúztam. Leguggolva toltam le a csőnacit, és megvártam, míg kiveszi belőle lábait. Felemelkedve belenéztem szemébe, és megtámadta ajkaimat. Hátamnál tartva engem óvatosan lefektetett az ágyra, s lábaim közé férkőzött. Nem akkor voltam együtt először férfival, de Luke mégis úgy bánt velem, mintha ő vette volna el a szüzességem. Ennek kifejezetten örültem, mert úgy éreztem, tényleg az első alkalom, és ezt olyannal tehettem meg, akire az életemet is rábíztam volna. Szerelmem levette talpamról a magassarkú cipőimet, miközben nyelvével még mindig kényeztette enyémet. Derekamnál fogva felültetett, és pihegve elváltunk egymástól. A srác melltartómmal kezdett babrálni, és mivel észrevettem, hogy nem igazán boldogul vele, hátranyúltam, és kikapcsoltam.
- Nem hiszem el, hogy pont ezt nem bírod megcsinálni - szórakoztam el rajta.
- Egy kicsit izgulok - pirult el.
- Nem kell miért - szóltam halkan, és szájára egy kisebb puszit nyomtam.
Hátradőltem, magammal húzva őt is. Luke lefelé haladva csókokkal halmozott el, melynek következtében jóleső sóhajok törtek fel tüdőmből. Melleimre egy-egy csókot adott, miközben combomat simogatta. Gyomromat a pillangók majdnem kiszakították, amikor alhasamhoz ért. Ujjait végighúzta oldalamon, majd beleakasztotta francia bugyimba. Míg levette rólam a csipkés anyagot, barna íriszeimbe nézett. A fehérnemű a földön végezte, s barátom szemét végigvezette rajtam, ami miatt az egész arcom elvörösödött. Általában nem voltam szégyenlős senki előtt, ha viszont Luke közelében voltam, 180 fokos fordulatot vett a viselkedésem. Szerelmem felemelte fejemet, és egy hosszú csókot nyomott ajkaimra.
- Gyönyörű vagy, Kicsim - mondta.
- Az őrületbe kergetsz - lábaimmal ahogy csak tudtam, letoltam alsógatyáját, és csípőjénél összefontam azokat.
Ágyékához nyomtam magamat, amely mindkettőnkből egy sóhajt váltott ki.
- Akarlak, Hope - suttogta rekedt, férfias hangon fülembe, melytől megborzongtam.
- Tied vagyok, Lucas Robert Hemmings - mikor ezt kimondtam, belém vezette magát.
Szemeimet lehunytam, és élveztem a pillanatot, amelyet végre a megfelelő személlyel tölthettem.

- Luke, teríts meg, mindjárt itt vannak - szóltam be a konyhába szerelmemnek, aki kérésemre kezébe vette a tányérokat és evőeszközöket, és kivitte a kertbe, hogy lerakja az asztalra.
Csöngettek. Egy kisfiú és egy idősebb kislány szaladt le a lépcsőn, örömükben ugrándozva.
- Megjöttek anyu, megjöttek - tapsoltak.
Az ajtóhoz léptem, és kinyitottam. Hirtelen jó néhány arccal találtam szembe magam. Mindenki, aki fontos volt számunkra, eljött. Liam és Danielle közös, 8 éves fiukkal; Perrie és Zayn három lányukkal, Lana-val, Sarah-val és Patriciával; Louis és Eleanor a 3 éves Mark-kal, és a pár hónapos Elizabeth-tel; Harry és Danielle az óvodás Holly-val; Niall és Molly Nathalie-val; a 1D fiúk rokonai; Kelly húgom és jegyese, Aaron; valamint a 5SOS fiúk és barátnőik / feleségeik, gyermekeik és persze az ő rokonaik is eljöttek. Olyanok voltunk, mint egy borzasztó nagy család. Üdvözöltük egymást, és kivonultunk a teraszra.
- Anya, anya - hallottam meg egy tündéri, csilingelő hangot.
- Mondjad Édesem - vettem karjaimba egyetlen kislányomat, Faith-et.
- Ashton már enni akarja a tortát, majdnem bele is nyúlt - panaszolta el, hogy a születésnapos fiam már élvezni akarja a négy éves létet.
- Szólj rá, hogy még egy kicsit várnia kell - adtam homlokára egy csókot, és letettem őt.
Éppen indultam volna be a pezsgőért, amikor Luke lépett ki a házból. Egymás szemébe néztünk, s elmosolyodtunk. Elkapta derekamat, én pedig nyakába karoltam. Közel húzott magához, és fejét enyémnek döntötte. Bal kezemet övéi közé fogta, és a gyűrűs ujjamon pihenő ékszert pásztázta. Végigsimított rajta, és megpuszilta.
- Te vagy az életem, Mrs. Hemmings - duruzsolta fülembe.
- Szeretlek - mondtam és ajkaira tapasztottam enyémeket.

Szemeimet kinyitva egy forró testet éreztem meg magam mögött. Kicsit csalódott voltam, amiért az álmom véget ért, de amint eszembe jutottak az előző este eseményei, arcomra mosoly kúszott. A takarót jobban magamra húztam, mert a levegő hűvös helyett inkább hideg volt. Sőt, fekete felhők gyülekeztek az égen. A szőke sráchoz közelebb bújtam, aki ébredezni kezdett.
- Jó reggelt - köszöntöttem egy csókkal.
- Neked is - mondta rekedtes hangon, és átölelt. - Hogy érezted magad tegnap este? - kérdezte.
- Csodálatosan. Mindent köszönök, szerelmem. Köszönöm, hogy vagy nekem. Máig sem értem, mivel érdemeltelek ki téged, hiszen te híres énekes vagy, én meg csak egy táncos. Még csak a bandádat sem ismertem, amikor találkoztunk. Azt hittem, egy egyszerű srác vagy, aki szeret kosarazni. Melletted teljesen megváltozom, persze jó értelemben. Te tartasz életben. Te vagy az, aki miatt még mindig itt vagyok. Akire az életemet is rábíznám. Aki nap mint nap érezteti velem, hogy szeret. Ezért örökké hálás leszek neked. Nagyon-nagyon szeretlek, és azt akarom, hogy soha ne hagyj el.
- Az, hogy valaki milyen híres, nem számít a szerelemben. Nem foglak kevésbé szeretni amiatt, hogy nem tudtad, kik vagyunk. Fogalmad sincs, mekkora boldogság, hogy ennyire fontos vagyok neked. Én is köszönök mindent, hogy mellettem vagy, hogy törődsz velem, és ami a legfontosabb, hogy szeretsz. És most mondok valamit, amit ne felejts el: sosem hagylak el!
Nem felejtettem el. Ezt a három szót ott, és abban a pillanatban a szívembe véstem.

Hello!

Drágáim, bocsánat hogy eddig nem hoztam az új részt, de nehéz megírni (és most nézzetek hülyének :D), mert nem jön az ihlet, és... ilyenek. :D Viszont mindent megteszek, hogy holnap fel tudjam tenni. :) Holnaptól táborba indulok Balatonszárszóra és csak kedden jövök haza, de ha törik ha szakad akár telefonról is megírom a részt nektek. Még egyszer sajnálom! Szeretlek titeket! :)
UI.: Köszönöm a plusz kettő feliratkozót, boldoggá tesztek! :') <3
xx, Csilla :)

20. rész ~ Randevú

Hello! :)
Meg szeretném köszönni a közel 1800 oldalmegjelenítést, és a pozitív visszajelzéseket, sokat jelentenek nekem. ^^ És bocsánat, ha helyesírási hibák vagy szóismétlések vannak benne! Jók lgyetek! :*
Love you all, babes <3
Csilla :)

Másnap reggel az ébresztőóra csörgésére keltem, mivel úgy terveztem, hogy meglátogatom Ashton-t. Elég komótosan szálltam ki az ágyból és vonszoltam magam a fürdőszobába. Először gyorsan letusoltam, majd hajamat kifésültem, felkontyoltam és egy kevés hidratáló krémet kentem arcomra. Egy szál törölközőben léptem át szerelmemmel közös szobánkba, és a szekrényből próbáltam valami értelmes göncöt találni. Nem akartam kiöltözni, ezért egy szürke, enyhén ülepes nadrágot vettem ki, amihez egy vörös has pólót társítottam. A lépcsőn lesietve a nappaliba értem, ahonnan átsétáltam a konyhába. Főztem magamnak egy bögre kávét, amit kivittem a teraszra, hogy ott igyam meg. Kellemesen hűvös idő volt, se nem hideg, se nem meleg. Cigis dobozomból elővettem egy szál cigarettát, és meggyújtottam. Senki sem vette észre hogy ezt csináltam, mivel elég korán volt és még mindenki aludt. Jólesően elszívtam, és a csikket átdobtam a szomszéd udvarába, hogy semmiféleképpen ne jusson a fiúk tudtára. Nem volt érdekes, mert a házból rég elköltöztek és senki sem lakott ott. A forró italt elfogyasztottam, és bementem a házba. Az emeleten a cuccaimat beledobáltam táskámba, kisminkeltem magam és Luke-hoz odahajolva egy óvatos csókot nyomtam ajkaira. Megálltam egy pillanatra. Szemeimet nem bírtam levenni aranyos arcocskájáról, de tudtam, hogy valójában azért keltem föl, hogy Ash-t meglátogassam. Halkan kiléptem a szobából, s a földszinten felkaptam lábamra fehér hosszú szárú Converse cipőmet. Az épület ajtaját becsuktam magam mögött, és mivel nem akartam gyalogolni vagy taxira költeni, ezért elcsórtam Calum kocsiját. Szerencsére a kórházhoz hamar odaértem, mert nem volt túl nagy forgalom. Pár perces séta és liftezés után az ismerős kórteremhez érkeztem. Csendben benyitottam, és megpillantottam Ashton-t, aki még valószínűleg aludt. Táskámat letettem a padra, és az ágy mellett lévő székre ültem. A fiú kezét megfogtam, és néztem nyugodt arcvonásait, mely tele volt gyógyuló sebhelyekkel. A rém álom újra és újra lejátszódott a fejemben. A bűntudat lángja ismét fellobbant bennem. Arcát kezdtem simogatni, miközben egy kósza könnycsepp gördült ki szememből. Bárcsak ne láttam volna azt a szörnyűséget álmomban. Akkor nem lett volna olyan nehéz, és a bűntudatot is elfelejthettem volna. Hiányzott az az Ashton, aki nap mint nap, bármilyen kedvem volt, meg tudott nevettetni, akármilyen nagy hülyeséget is kellett hozzá csinálnia. Fejemet óvatosan hasára hajtottam, szemhéjamat lehunytam és próbáltam egy percre elfelejteni az érzéseimet.

*Ashton szemszöge*

Lassan nyitottam ki szememet, miután kialudtam magam, és ami fogadott kicsit meglepett. Hope feje hasamon pihent, míg egyik keze mellkasomon foglalt helyet. Elmosolyodtam látványán, s egy arcába lógó tincset füle mögé tűrtem. Eszembe jutott az a nemrég eltöltött reggel, amikor sírva borult a nyakamba azzal a szöveggel, hogy rosszat álmodott. Hogy egy kutya megtámadt és a lábamból ömlött a vér. Igaza volt. Az állat a combomba nagyobbat harapott, mint bárhova máshova. A fájdalom leírhatatlan volt. Hirtelen gondolkodóba estem. Valóban csak véletlen volt? Hope reggel azzal kelt föl, hogy álmodott rólam. És ez pár órával később be is következett. De abban biztos voltam, hogy nem az ő hibája volt. Mindenki álmodik, és senki sem tudja, mit. Nem tehetett róla, hiszen az álmainkat nem mi irányítjuk, nem mi mondjuk meg, mi fog történni benne. Hamarosan mozgolódni kezdett, és pilláit felnyitotta.
- Ó, ne haragudj - mondta, és fejét felemelte hasamról.
- Ugyan, semmi baj - mosolyogtam rá.
- Milyen volt az este? - kérdezte.
- Egész kellemes. Itt legalább csönd van, nem úgy, mint otthon - nevettem.
- Az biztos - röhögött ő is.
Kérdezgettem arról, hogy mit csináltak otthon, hánykor kelt stb. Így végül hosszas beszélgetésbe kezdtünk.

*Luke szemszöge*

Körülbelül délben keltem föl, és azt vettem észre, hogy senki nincs mellettem. Valószínűleg lent van. Nyugtattam meg magam. Gyorsan magamra kaptam egy melegítő nadrágot, és lesétáltam a lépcsőn. A fiúk természetesen már a nappali kanapéján ugráltak egymásra.
- Jó reggelt - szóltam oda nekik.
- Jó reggelt - köszöntek egyszerre.
- Nem tudjátok hol van Hope? - ültem le az garnitúra karjára.
- Én úgy tudom elment Ashton-hoz - mondta Mikey.
- Igen, és elvitte a kocsimat - világosított fel Cal.
- Értem.
A konyhába átlépve csináltam magamnak kávét és egy szendvicset reggeli-képpen. Igaz, már ebédelnem kellett volna... Az enni- és innivalót elfogyasztottam, elmosogattam magam után és felmentem, hogy felöltözzek. Elővettem szekrényemből szokásos fekete, szaggatott cső nadrágomat, és egy csíkos pólót. A földszinten Cal-hoz és Mikey-hoz fordultam.
- Tudnátok nekem segíteni?
- Miben? - érdeklődött a fekete hajú.
- Ma szeretnék szervezni egy randit. Készülődni kéne, cuccokat venni meg ilyeneket.
- Én benne vagyok - mondta Michael.
- Én is - szólalt föl Calum is.
Miután mindenki elrendezte magát, sötét Converse cipőinket felvettük és elindultunk egy bevásárló-körútra.

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

5 órával később minden meg volt, és a randevú helyszíneire (amiket már lefoglaltam) vittük és kipakoltuk, elrendeztük stb. 2 óra alatt ezzel is kész lettünk, és hazamentünk.
- Ti meg hol voltatok, egész nap egyedül voltam - jött elém kissé hisztérikusan szerelmem.
- Ne haragudj, azt hittük sokáig leszel a kórházban, ezért elmentünk csavarogni egy kicsit - húztam magamhoz derekánál fogva.
- Jó, de legalább szólhattál volna. Három órát ültem a seggemen és vártalak titeket. Felhívtam Danielle-t és Chris-t, hogy kosarazzunk egy kicsit, de nem értek rá.
- Bocsánat, legközelebb szólok - hajoltam közelebb hozzá, és megcsókoltam.
- Most pedig öltözz át, mert én ilyen szerelésben nem viszlek sehova - arcomon megjelent egy félmosoly.
- Mi? Hova megyünk? - hirtelen nagyon izgatott lett.
- Majd meglátod - kacsintottam, és felmentem az emeletre.
Hope szaladt utánam, és egyből berontott a szobába. A szekrényéből minden fölösleges göncöt kidobált, mert egy alkalomhoz illőt keresett. Végül rátalált egy arany, kicsit csillogós egybe ruhára, és egy hozzá megfelelő fehér magassarkúra.
- Sietek - adott egy gyors csókot, és kirohant a szobából.
Addig én, a már előre elkészített szerelésemet (ami egy fekete csőnadrágból, egy elegánsabb fehér pólóból és egy sötét pulóverből állt) felvettem egy Nike cipő társaságában. A földszintre mentem, és leültem a kanapéra, mivel tudtam, hogy Hope nem öt perc alatt lesz kész.
- Kicsim siess, különben itt hagylak - kiáltottam föl az emeletre negyed óra múlva.
- Jövök - ordította vissza.
Amikor megláttam a lépcső tetején, elállt a lélegzetem. Az arany színű anyag tökéletesen igazodott vékony és karcsú alakjához, hajának egy része fel volt kontyolva, míg többi hosszú, fekete tincsei kisebb hullámokban omlottak vállára. A fehér cipő magasította, és a lehető legjobbá tette az összképet. Gyönyörű barna szemét feketével emelte ki, és rózsaszín ajkait szájfénnyel ékesítette. Akkor ténylegesen bebizonyosodott, hogy ő a legcsodálatosabb nő az életemben. Ő volt az, aki csupán a jelenlétével is, de szebbé tette a mindennapjaimat. Észre sem vettem, de már ott állt előttem teljes életnagyságban.
- Gyönyörű vagy - ezt a két szót kinyögni alig tudtam.
- Köszönöm - mosolyodott el szégyenlősen, és elpirult.
- Akkor... indulhatunk? - kérdeztem, miután felébredtem a kábultságból.
- Igen - nézett szemembe, majd kinyitottam neki az ajtót, és előre engedtem.
- Holnap jövünk srácok! - kiáltottam feléjük. - Ja és Cal, elvittem a kocsidat - fűztem hozzá és kiléptem az épületből.
- Mielőtt beülnénk a kocsiba, ezt muszáj megtennem - mondtam, majd mögé léptem és egy kendővel lefedtem szemeit.
- De miért? - kíváncsiskodott.
- Azt akarom, hogy meglepetés legyen - suttogtam, és egy csókot nyomtam szájára.
Óvatosan beültettem az autóba, mellé szálltam és beindítottam a motort.

*Hope szemszöge*

Kíváncsiság, és mérhetetlen izgatottság. Nagyjából ennyit éreztem abban a pillanatban. Vajon mire készül? Egész végig tűkön ültem, alig vártam, hogy oda érjünk arra a bizonyos helyre. Körülbelül 20 perc múlva a jármű megállt, és egy pillanatra lefagytam. Hallottam, ahogyan barátom kiszáll, és becsukja maga mögött az ajtót. Majd nyitódott a mellettem lévő is. Luke megfogta kezemet, és vigyázva rám kisegített az ülésről. Még pár lépést megtettünk előre, és kikötözte a kendőt. Szemeim felnyitódtak, és leesett az állam. Egy gyönyörűen kivilágított, virágokkal, növényekkel díszített étterem előtt álltunk. Szerelmem megfogta derekamat, ezzel visszarángatva engem a valóságba.
- Luke ez... csodálatos - ámultam el ismét.
- Akárcsak te - puszilt bele hajamba.
Ujjainkat összekulcsolta, és együtt léptünk be az épület ajtaján. Rajtunk kívül senki nem volt az étteremben. Mellettünk két oldalt gyertyák égtek, s jelezték, merre kell mennünk. Végül egy gyönyörű, mécsesektől fényes boxhoz értünk. Leültünk az asztalhoz, és egy pincér jött oda hozzánk, aki 2 étlapot rakott elénk.
- Te mit eszel? - kérdezte barátom.
- Csirkemellet, salátával - válaszoltam egy kis gondolkodás után.
Pár perc múlva a dolgozó ismét hozzánk lépett, és felvette a rendelésünket.
- Mi volt a kórházban? - fordult hozzám Luke.
- Amikor beértem még aludt. Aztán pihentem egy kicsit a hasán, közben felébredt és... csak dumcsiztunk. Na meg röhögtünk - mosolyogtam.
- Akkor nem volt túl érdekes - nevetett.
- Annyira nem, de... mégis jó volt vele lenni.
- Elhiszem - simogatta meg kezemet.
Az ételeket elénk tették, egy üveg borral együtt.
- Jó étvágyat kívánok - mondta kedves hangnemben a pincér, és már el is tűnt.
Evés közben sokat beszélgettünk, Luke mesélt nekem azokról az időkről, amikor a banda még nem volt híres, csupán néhány feldolgozást töltöttek fel Youtube-ra. Persze a hülyeségeket és a bakikat sem hagyta ki. Én is elmondtam neki az életem, amikről addig nem tudott. És elmondtam neki az álmokat. Azt, amelyikben találkoztam Niall-el, amelyikben a húgomat elütötték és amelyikben Ashton-t egy kutya össze-vissza harapdálta.
- És ebből kettő teljesült. Mi van ha Kelly-vel is az történik, amit megálmodtam? - kérdeztem aggódva.
- Ne aggódj, nem lesz semmi baj. Minden rendben vele, biztonságban van a nagyapáddal - nyugtatott szerelmem.
- Köszönöm - mosolyogtam rá.
A vacsorát befejeztük, és kéz a kézben távoztunk a hátsó kijáraton. Természetesen egy utcára számítottam, de kellemeset csalódtam. Az étterem kertjében találtam magam, ahol egy kivilágított ösvény vezetett egy gyönyörű pavilonhoz.
- Luke, ez... - szóltam volna hozzá, viszont sehol sem volt.
Körbe-körbe forgolódtam, hátha meglátom, azonban nem találtam. Kissé összezavarodtam. Ránéztem az "ösvényre", ahol egy nyíl mutatott a pavilon felé. Lassan elindultam a cél felé, de nem tudtam, hogy mi fog történni. Hova tűnt Luke? Ez az egy dolog járt a fejemben. Nemsokára odaértem a kis faépülethez, és bent megpillantottam a földre szórt rózsaszirmokat. Még a franciaágyon is volt, amely a pavilon közepén állt. A látvány megmosolyogtatott, és még a fantáziám is beindult. Az ágyra leültem, és kezemmel végigsimítottam a fehér selyem anyagon. Hirtelen egy forró leheletet éreztem meg nyakamon, amitől azonnal végig futott testemen a hideg. Teljes mértékben biztos voltam benne, hogy az lesz életem addigi legjobb estéje.