6. rész ~ Egy csík, két csík?

Hey girls! :)
Jelentem, itt vagyok a 6. résszel. Bocsánat, ha rövid lett, vagy valami, de ígérem a következő jobb lesz mint ez. :) Nagyon örültem, amikor megláttam, hogy komiztak az előző részhez, feldobta a napomat! Remélem erre is összegyűlik legalább 1-2. :) Egyébként nemsokára egy trailert is rendelni fogok, viszont később egy második is lesz. Az első inkább az előzményekről fog szólni, míg az azutániban az elkövetkezendő fordulatok és események lesznek benne. Azon is gondolkodtam, hogy rövidebb novellákat is fogok írni, de ez még nem dőlt el. :) A hetedik rész szombaton vagy az előtt érkezik, addig is jó szórakozást! <3
xx, Csilla :)

*Ott táncoltunk a terem közepén, egymás szemébe nézve. El sem hittem. Azt gondoltam, csak egy álom. Gyönyörű íriszei a szokásosnál is jobban csillogtak, és tele voltak érzelemmel. Éreztem, ahogyan pirulok, és pillangóim felkeltek gyomromban, miközben arcomat fürkészte. Egy idő után tekintete megakadt számon, amitől szégyenlősen elmosolyodtam. Felejthetetlen pillanat volt. Niall ajkait hirtelen enyémre tapasztotta, majd miután felfogtam a történteket, visszacsókoltam. A lábam elgyengült, és ha ő nem tart derekamnál, valószínűleg összeesek. A pillangók úgy csapkodtak szárnyaikkal, hogy majdnem kiszakították hasamat, és szívem őrületes dobogását a hangos zene ellenére is hallani lehetett volna. Eleinte lassan és lágyan csókolt, és gyengéden tartott karjaival, mintha attól félt volna, hogy összetörök. Akkor jöttem rá ténylegesen, hogy szeretem őt. Hogy akarom őt. És hogy kell nekem  ***  Egy taxiban ültünk. Újra és újra megcsókoltuk egymást. Viszont akkor már sokkal vadabbul. Ölébe ültetett, én pedig hajába túrtam, ami egy férfias morgást váltott ki belőle. Ő is tudta, mi lesz a vége, de akkor nem érdekeltek a következmények.  ***  Niall izzadt teste rám nehezedett, lábaim derekára voltak kulcsolva. Arcára a nedvesség rátapasztott pár tincset. Haja mindig tökéletesen be volt állítva, akkor azonban csapzott és kócos volt. A fülledt levegő perzselte bőröm, és mindenhol ahol hozzámért, olyan volt, mintha ezernyi szikra pattogott volna. Tekintetét enyémbe fúrta, miközben összekulcsolta kezünket és a párnába mélyesztette fejem két oldalán. Tengerkék szeme elsötétült a vágytól. Légzésünk teljesen egyenetlen volt, és  a szobát egyre hangosodó nyögések töltötték be.  ***  Mellkasa szaporán emelkedett és süllyedt, és fáradtan mellém feküdt. Izzadt testünk összeért, amikor magához vont. Nem szóltunk egymáshoz, csupán próbáltunk lenyugodni (ami nekem Niall-al könnyű volt), és elaludni. Mielőtt álomba merülhettem volna, egy apró csókot adott homlokomra, ezért mosolyogva tértem nyugovóra.*

Nagyjából ennyire emlékeztem az előző estéből. Szóval tényleg megtörtént. Nem értettem, hogy lehettem olyan hülye. Piszkosul élveztem az egészet, de nem gondoltam bele, mi lesz másnap. Szerettem őt. Akkor viszont túl messzire mentünk.

Niall felült a földön, és egy párnával eltakarta magát, míg én testemre húztam a takarót. Ijedten néztünk egymásra, amikor valaki berontott.

- Mi a fene folyik... - mondatát az szakította félbe, hogy meglátott - ..itt.

A srácon csak egy melegítőnadrág volt, így megcsodálhattam tökéletesen kidolgozott felsőtestét. Rajta legeltettem szemem, és muszáj volt ajkamba harapnom a látványtól. Ez látszólag tetszett neki, mert egy önelégült félmosoly ült ki arcára.

- Liam, kimennél egy percre? - szólalt meg kissé ingerülten szöszi.

- Persze - mondta, és egy utolsó pillantást vetve rám, kilépett a szobából.

Kapva az alkalmon felálltam és gyorsan körbetekertem magamon a textilt, majd a földről felszedve ruháimat a fürdőbe rohantam. Az ajtót bezártam és a tükör elé léptem. Rájöttem, hogy úgy nem lehet tökéletes életem, ha továbbra is ezt csinálom. Bár azt gondoltam, hogy olyan körülmények között sehogy sem lehet tökéletes életem. Hajamba túrva leültem a kád szélére. Tudtam, mit éreztem akkor, amikor együtt voltunk. Lehet hogy be voltam rúgva, de emlékeztem gyengédségére és figyelmességére. Élveztem, mert figyelt rám, és nem hagyta, hogy bármi is elrontsa az estét. Azért reméltem, hogy emiatt nem fog tönkremenni a barátságunk. Fontos volt számomra és nem akartam elveszteni. Hiszen szerettem őt. Boldog voltam, de valahogy mégis szomorú és dühös. Saját magamra. Tényleg közelebb akartam kerülni hozzá, ez azonban sokkal közelebb volt annál, mint amit megengedhettem volna magamnak.
A takarót lehámoztam magamról, és felvettem a fehérneműimet, majd vörös ruhám. Beléptem a szobába, azonban ott már senki sem tartózkodott. Az eddig testemet fedő, fehér textilt hanyagul az ágyra dobtam, és magassarkúmat kezemben cipelve lépkedtem le a lépcsőn. A nappaliban 5 fiú beszélgetett, köztük a felöltözött Niall és Liam. Rajta még mindig csak egy nadrág volt, de nem bántam. Ilyen helyzetben ki ne bámulná meg a másikat? Amikor megláttak, egyből elhallgattak.

- Niall, beszélhetnénk? - fordultam hozzá szemforgatva.

Ő szó nélkül jött utánam, azt sem tudtam hova. Csak mentem arra, ahol láttam hogy van szoba. Végül a konyhában kötöttünk ki.

- Először is kérek egy fejfájás csillapítót - utasítottam, mert a fejem még mindig őrületesen fájt, és majdnem szétszakadt.

Az egyik szekrényhez sietett, majd egy gyógyszeres dobozból kivette a fájdalomcsillapítót, és ideadta egy pohár víz társaságában. Amikor bevettem, megszólalt.

- Mielőtt bármit is mondanál - szólalt meg teljesen nyugodt hangnemben - nem bántam meg - mondta némi szünet után.

A szám tátva maradt. Tényleg ő mondta volna? Egyáltalán miért ne bánta volna meg?

- Remélem tudod: lehet hogy gyerekünk lesz. Nem tudjuk, védekeztünk-e. Ez nem történhet meg. Mindkettőnknek karrierje van és amúgy se tudnám egyedül nevelni, főleg úgy, hogy már a húgomat is én tartom el. Alig ismerjük egymást - hangom a normál beszédhang helyett inkább üvöltés volt, de abban a pillanatban lesz*rtam.

Valójában én sem bántam meg, csak kár hogy olyan áron élvezhettem azt a pár perc gyönyört, hogy valószínűleg teherbe ejtett. Ebbe bele sem gondoltam, és még akkor sem tudtam felfogni a helyzet súlyosságát. Egy baba mindent tönkretett volna. Főleg akkor. Éreztem, hogy annál lejjebb már nem süllyedhetek. Mi lesz, ha terhes leszek? Még Kelly-t is csak úgy ahogy tudom felnevelni a szülők segítsége nélkül. Könnyek gyűltek a szemembe.
- Figyelj - kezdte, miközben közelebb jött hozzám - én nagyon, nagyon megkedveltelek - nyomta meg a második "nagyon" szót. - Tudom, alig ismerjük egymást, és ez nagy teher lenne, de megoldanánk. Együtt. Hiszen én lennék az apja, nem tehetem azt, hogy eldobom és rád hagyom. Ha pedig tényleg terhes vagy - itt muszáj volt egy nagyot nyelnem -, örülök, hogy te vagy a gyerek anyja. Nem találkoztam még nálad csodálatosabb lánnyal. Figyelmes vagy, kedves, csinos, megértő, gondoskodó, és a tegnap történtek után tudom, hogy többet érzel irántam, mint barátság. Legalábbis én úgy vettem észre.
- Honnan veszed, hogy nem csak egy apró fellángolás volt? - tekintetemmel a földet pásztáztam, nem voltam képes a szemébe nézni.
- Apró!? - nevetett föl kínjában. - Láttam, miket váltottam ki belőled akár egy érintésemmel. Lehet, hogy ezt még magadnak sem mered bevallani.
Egyre közelebb jött, mire légzésem felgyorsult, és szívverésem is szaporább lett. Amikor már előttem volt, derekamat átölelte. Azok a rohadt pillangók felkeltek és szárnyra kaptak. Bár ne érezném ezt. Arcát nyakamba fúrta, és apró csókokat adott rá, amitől libabőrös lettem, és egész testemben megremegtem. Kisebb sóhajok törtek fel belőlem, és erősen belekapaszkodtam, nehogy elessek meggyengült lábaim miatt. Amikor felhagyott a kínzásommal, homlokát enyémnek döntötte és mélyen egymás szemébe néztünk. Nem értettem. Teljesen józan volt, de akkor miért csinálta? El akartam fordítani fejemet, viszont meg sem tudtam mozdulni. Nem voltam képes parancsolni az agyamnak, pedig lehet, hogy jobban tettem volna. Nem akartam, hogy leessen neki, nem ugyanazt éreztem iránta, mint ő irántam.

*Niall szemszöge*

Nem érdekelt, amit Hope gondolt. Élveztem az estét, és azt sem bántam volna meg, ha gyerekünk lett volna. Akkor legalább többet találkozhattunk és együtt lehettünk volna. Amikor közelebb mentem hozzá, valójában csak szórakozni akartam vele, és figyelni a reakcióit. Azonban nagyon nehéz volt visszatartanom magamat, hogy meg ne csókoljam. Óriási volt a késztetés arra, hogy számat övére tapasszam, de tudtam, hogy bebuknám. Ajkaink szinte súrolták egymást, és éreztem egyenetlen levegővételét. Forró leheletétől megremegtem. Karcsú teste két oldalán a pultnak támaszkodtam karjaimmal, viszont muszáj volt ökölbe szorítanom, hogy meg ne tegyem. Teljesen megbolondított a lány jelenléte. Szeme csillogása elbűvölt, mosolyával beragyogta az egész napom, és bármikor képes lett volna megnevettetni. Le kellett lepleznem a "poént", mert így is majdnem elvesztettem a fejemet, aminek nem szabadott még egyszer megtörténnie. Ugyanolyan közel voltunk egymáshoz, mint eddig, és megszólaltam:
- Mondtam - húzódtam el tőle.
Hope vette az adást, és ellökött magától, majd lecsúszott a földre és arcát kezeibe temette. Nem értettem, hogy ez amiatt volt mert nem csókoltam meg, vagy az eddig történtek miatt. Telefonomat előkaptam zsebemből, és egyik közeli barátomat tárcsáztam.
- Szia Tina - szóltam bele, miután felvette a kagylót.
- Szia Niall. Mi újság, rég beszéltünk - éreztem a hangján, hogy mosolyog.
- Tényleg rég beszéltünk, majd összefuthatnánk. Lenne egy kérésem.
- Mit szeretnél?
- Kéne egy... terhességi teszt - nyögtem ki némi habozás után.
- Terhességi teszt? Minek az neked?? - értetlenkedett.
- Hosszú, később elmesélem, de nagyon szükség lenne rá.
- Oké - mondta megadóan. - Mindjárt ott vagyok - azzal bontotta a vonalat.
Miután a készüléket eltettem, leültem mellé és átkaroltam.
- Minden rendben lesz - suttogtam neki.
Ő felém fordult, és karjaival szorosan körbefont. Azt akartam, hogy úgy maradjunk. Nem akartam elengedni. Soha.

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

*Hope szemszöge*
*Fél óra múlva*

Elérkezett a pillanat. A pillanat, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok-e. Rettegtem, kezeim izzadtak és szívem úgy kalapált, akárcsak egy harang. Elvégeztem a dolgokat, és vártam. A fürdőszobában, a kád szélén ülve. Nem akartam megtudni, féltem attól a bizonyos két csíktól. De tudtam, hogy ez úgy is kiderült volna. Gondoltam, jobb előbb, mint akkor amikor már nő a hasam. A teszt csipogásba kezdett, jelezve, hogy megszületett az eredmény. Arcom falfehér lett, és ledermedtem. Niall szemében aggodalom csillogott. Némi hezitálás után lassan felálltam, és a kagylóhoz sétáltam, melyen a tesztcsík pihent. Karomat nyújtottam felé, majd magamhoz vettem, azonban szemeimet lehunytam, amely végett egy könnycsepp legördült arcomon. Mi lesz, ha terhes vagyok? Mi lesz, ha nem tudom majd felnevelni? Elvetessem vagy megtartsam? Vajon Niall tényleg foglalkozna vele vagy átver? Tönkre fog menni miatta az életem vagy csak még jobb lesz? Kérdések milliói cikáztak fejemben, de némelyikre megtaláltam volna a választ, ha pilláimat felnyitom. Felnyitottam. Megláttam. Egy csík. Vagyis nem lettem terhes. Hatalmas kő esett le a szívemről, megszabadítva engem a rossz gondolatoktól. Meg sem tudtam szólalni. A tesztet visszatettem helyére, és egy mély levegőt vettem. Megnyugodtam, bár kicsit csalódott is voltam. Mi lett volna, ha egy baba tényleg szebbé tette volna a mindennapjaimat? Mi lett volna, ha ezzel még közelebb kerültem volna az ír sráchoz? Újabb megválaszolatlan kérdések. Niall-hoz fordultam. Számat szólásra nyitottam, de egy hang sem jött ki torkomon. Végül nehezen kinyögtem:
- Nem vagyok terhes - sóhajtottam jólesően.
A szöszi halványan elmosolyodott, de szemében mintha felfedeztem volna némi szomorúságot. Talán ő is akarta azt a gyereket? Közelebb jött hozzám, és szorosan magához vont. Egy örökkévalóságnak tűnt, míg egymás karjaiban voltunk, viszont nem bántam. Megnyugtatott. Nagy hatással volt rám és ezt ő is tudta. Egy ölelés tőle többet ért ezer meg egy szónál. Mindennél többet jelentett nekem, hogy ott volt mellettem.
Hazafelé tartva csak bámultam ki a kocsi ablakán, s gondolataimba merültem. Hol a másik oldalamon ülő fiún, hol a táncon járt az eszem. Az ölelkezés után megbeszéltük, hogy bármi történik is velünk, barátok maradunk. Hihetetlenül boldog voltam, hiszen fontos volt számomra a barátsága. Törődött velem, humoros volt (néha a nevetésén jobban szórakoztam, mint magán a viccen), és egy óriási tehetség. A hangja gyönyörű, és csodálatos, ahogyan a gitárral bánik. Könnyek gyűltek a szemembe, amikor magamban lejátszottam az Over Again-t, azonban szerencsére nem hagytam, hogy kibuggyanjanak. Gondolatmenetemből Niall zökkentett vissza a valóságba.
- Biztos, hogy itt laksz? - fordult felém aggódva.
Mivel én nem azon az oldalon ültem, ahonnan láthattam volna otthonom, először barátomra kaptam tekintetemet, majd furcsállva néztem mögé. Megállt bennem az ütő, egyszerűen nem hittem a szememnek. A ház előtt nagyjából három rendőrautó és két tűzoltó is volt. Az egyenruhás emberek ide-oda járkáltak szerte az udvaron. A szívem őrületesen dobogott és bőröm falfehérré változott. Mi a fene történhetett!?