Meg szeretném köszönni a közel 1800 oldalmegjelenítést, és a pozitív visszajelzéseket, sokat jelentenek nekem. ^^ És bocsánat, ha helyesírási hibák vagy szóismétlések vannak benne! Jók lgyetek! :*
Love you all, babes <3
Csilla :)
Másnap reggel az ébresztőóra csörgésére keltem, mivel úgy terveztem, hogy meglátogatom Ashton-t. Elég komótosan szálltam ki az ágyból és vonszoltam magam a fürdőszobába. Először gyorsan letusoltam, majd hajamat kifésültem, felkontyoltam és egy kevés hidratáló krémet kentem arcomra. Egy szál törölközőben léptem át szerelmemmel közös szobánkba, és a szekrényből próbáltam valami értelmes göncöt találni. Nem akartam kiöltözni, ezért egy szürke, enyhén ülepes nadrágot vettem ki, amihez egy vörös has pólót társítottam. A lépcsőn lesietve a nappaliba értem, ahonnan átsétáltam a konyhába. Főztem magamnak egy bögre kávét, amit kivittem a teraszra, hogy ott igyam meg. Kellemesen hűvös idő volt, se nem hideg, se nem meleg. Cigis dobozomból elővettem egy szál cigarettát, és meggyújtottam. Senki sem vette észre hogy ezt csináltam, mivel elég korán volt és még mindenki aludt. Jólesően elszívtam, és a csikket átdobtam a szomszéd udvarába, hogy semmiféleképpen ne jusson a fiúk tudtára. Nem volt érdekes, mert a házból rég elköltöztek és senki sem lakott ott. A forró italt elfogyasztottam, és bementem a házba. Az emeleten a cuccaimat beledobáltam táskámba, kisminkeltem magam és Luke-hoz odahajolva egy óvatos csókot nyomtam ajkaira. Megálltam egy pillanatra. Szemeimet nem bírtam levenni aranyos arcocskájáról, de tudtam, hogy valójában azért keltem föl, hogy Ash-t meglátogassam. Halkan kiléptem a szobából, s a földszinten felkaptam lábamra fehér hosszú szárú Converse cipőmet. Az épület ajtaját becsuktam magam mögött, és mivel nem akartam gyalogolni vagy taxira költeni, ezért elcsórtam Calum kocsiját. Szerencsére a kórházhoz hamar odaértem, mert nem volt túl nagy forgalom. Pár perces séta és liftezés után az ismerős kórteremhez érkeztem. Csendben benyitottam, és megpillantottam Ashton-t, aki még valószínűleg aludt. Táskámat letettem a padra, és az ágy mellett lévő székre ültem. A fiú kezét megfogtam, és néztem nyugodt arcvonásait, mely tele volt gyógyuló sebhelyekkel. A rém álom újra és újra lejátszódott a fejemben. A bűntudat lángja ismét fellobbant bennem. Arcát kezdtem simogatni, miközben egy kósza könnycsepp gördült ki szememből. Bárcsak ne láttam volna azt a szörnyűséget álmomban. Akkor nem lett volna olyan nehéz, és a bűntudatot is elfelejthettem volna. Hiányzott az az Ashton, aki nap mint nap, bármilyen kedvem volt, meg tudott nevettetni, akármilyen nagy hülyeséget is kellett hozzá csinálnia. Fejemet óvatosan hasára hajtottam, szemhéjamat lehunytam és próbáltam egy percre elfelejteni az érzéseimet.
*Ashton szemszöge*
Lassan nyitottam ki szememet, miután kialudtam magam, és ami fogadott kicsit meglepett. Hope feje hasamon pihent, míg egyik keze mellkasomon foglalt helyet. Elmosolyodtam látványán, s egy arcába lógó tincset füle mögé tűrtem. Eszembe jutott az a nemrég eltöltött reggel, amikor sírva borult a nyakamba azzal a szöveggel, hogy rosszat álmodott. Hogy egy kutya megtámadt és a lábamból ömlött a vér. Igaza volt. Az állat a combomba nagyobbat harapott, mint bárhova máshova. A fájdalom leírhatatlan volt. Hirtelen gondolkodóba estem. Valóban csak véletlen volt? Hope reggel azzal kelt föl, hogy álmodott rólam. És ez pár órával később be is következett. De abban biztos voltam, hogy nem az ő hibája volt. Mindenki álmodik, és senki sem tudja, mit. Nem tehetett róla, hiszen az álmainkat nem mi irányítjuk, nem mi mondjuk meg, mi fog történni benne. Hamarosan mozgolódni kezdett, és pilláit felnyitotta.
- Ó, ne haragudj - mondta, és fejét felemelte hasamról.
- Ugyan, semmi baj - mosolyogtam rá.
- Milyen volt az este? - kérdezte.
- Egész kellemes. Itt legalább csönd van, nem úgy, mint otthon - nevettem.
- Az biztos - röhögött ő is.
Kérdezgettem arról, hogy mit csináltak otthon, hánykor kelt stb. Így végül hosszas beszélgetésbe kezdtünk.
*Luke szemszöge*
Körülbelül délben keltem föl, és azt vettem észre, hogy senki nincs mellettem. Valószínűleg lent van. Nyugtattam meg magam. Gyorsan magamra kaptam egy melegítő nadrágot, és lesétáltam a lépcsőn. A fiúk természetesen már a nappali kanapéján ugráltak egymásra.
- Jó reggelt - szóltam oda nekik.
- Jó reggelt - köszöntek egyszerre.
- Nem tudjátok hol van Hope? - ültem le az garnitúra karjára.
- Én úgy tudom elment Ashton-hoz - mondta Mikey.
- Igen, és elvitte a kocsimat - világosított fel Cal.
- Értem.
A konyhába átlépve csináltam magamnak kávét és egy szendvicset reggeli-képpen. Igaz, már ebédelnem kellett volna... Az enni- és innivalót elfogyasztottam, elmosogattam magam után és felmentem, hogy felöltözzek. Elővettem szekrényemből szokásos fekete, szaggatott cső nadrágomat, és egy csíkos pólót. A földszinten Cal-hoz és Mikey-hoz fordultam.
- Tudnátok nekem segíteni?
- Miben? - érdeklődött a fekete hajú.
- Ma szeretnék szervezni egy randit. Készülődni kéne, cuccokat venni meg ilyeneket.
- Én benne vagyok - mondta Michael.
- Én is - szólalt föl Calum is.
Miután mindenki elrendezte magát, sötét Converse cipőinket felvettük és elindultunk egy bevásárló-körútra.
<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>
5 órával később minden meg volt, és a randevú helyszíneire (amiket már lefoglaltam) vittük és kipakoltuk, elrendeztük stb. 2 óra alatt ezzel is kész lettünk, és hazamentünk.
- Ti meg hol voltatok, egész nap egyedül voltam - jött elém kissé hisztérikusan szerelmem.
- Ne haragudj, azt hittük sokáig leszel a kórházban, ezért elmentünk csavarogni egy kicsit - húztam magamhoz derekánál fogva.
- Jó, de legalább szólhattál volna. Három órát ültem a seggemen és vártalak titeket. Felhívtam Danielle-t és Chris-t, hogy kosarazzunk egy kicsit, de nem értek rá.
- Bocsánat, legközelebb szólok - hajoltam közelebb hozzá, és megcsókoltam.
- Most pedig öltözz át, mert én ilyen szerelésben nem viszlek sehova - arcomon megjelent egy félmosoly.
- Mi? Hova megyünk? - hirtelen nagyon izgatott lett.
- Majd meglátod - kacsintottam, és felmentem az emeletre.
Hope szaladt utánam, és egyből berontott a szobába. A szekrényéből minden fölösleges göncöt kidobált, mert egy alkalomhoz illőt keresett. Végül rátalált egy arany, kicsit csillogós egybe ruhára, és egy hozzá megfelelő fehér magassarkúra.
- Sietek - adott egy gyors csókot, és kirohant a szobából.
Addig én, a már előre elkészített szerelésemet (ami egy fekete csőnadrágból, egy elegánsabb fehér pólóból és egy sötét pulóverből állt) felvettem egy Nike cipő társaságában. A földszintre mentem, és leültem a kanapéra, mivel tudtam, hogy Hope nem öt perc alatt lesz kész.
- Kicsim siess, különben itt hagylak - kiáltottam föl az emeletre negyed óra múlva.
- Jövök - ordította vissza.
Amikor megláttam a lépcső tetején, elállt a lélegzetem. Az arany színű anyag tökéletesen igazodott vékony és karcsú alakjához, hajának egy része fel volt kontyolva, míg többi hosszú, fekete tincsei kisebb hullámokban omlottak vállára. A fehér cipő magasította, és a lehető legjobbá tette az összképet. Gyönyörű barna szemét feketével emelte ki, és rózsaszín ajkait szájfénnyel ékesítette. Akkor ténylegesen bebizonyosodott, hogy ő a legcsodálatosabb nő az életemben. Ő volt az, aki csupán a jelenlétével is, de szebbé tette a mindennapjaimat. Észre sem vettem, de már ott állt előttem teljes életnagyságban.
- Gyönyörű vagy - ezt a két szót kinyögni alig tudtam.
- Köszönöm - mosolyodott el szégyenlősen, és elpirult.
- Akkor... indulhatunk? - kérdeztem, miután felébredtem a kábultságból.
- Igen - nézett szemembe, majd kinyitottam neki az ajtót, és előre engedtem.
- Holnap jövünk srácok! - kiáltottam feléjük. - Ja és Cal, elvittem a kocsidat - fűztem hozzá és kiléptem az épületből.
- Mielőtt beülnénk a kocsiba, ezt muszáj megtennem - mondtam, majd mögé léptem és egy kendővel lefedtem szemeit.
- De miért? - kíváncsiskodott.
- Azt akarom, hogy meglepetés legyen - suttogtam, és egy csókot nyomtam szájára.
Óvatosan beültettem az autóba, mellé szálltam és beindítottam a motort.
*Hope szemszöge*
Kíváncsiság, és mérhetetlen izgatottság. Nagyjából ennyit éreztem abban a pillanatban. Vajon mire készül? Egész végig tűkön ültem, alig vártam, hogy oda érjünk arra a bizonyos helyre. Körülbelül 20 perc múlva a jármű megállt, és egy pillanatra lefagytam. Hallottam, ahogyan barátom kiszáll, és becsukja maga mögött az ajtót. Majd nyitódott a mellettem lévő is. Luke megfogta kezemet, és vigyázva rám kisegített az ülésről. Még pár lépést megtettünk előre, és kikötözte a kendőt. Szemeim felnyitódtak, és leesett az állam. Egy gyönyörűen kivilágított, virágokkal, növényekkel díszített étterem előtt álltunk. Szerelmem megfogta derekamat, ezzel visszarángatva engem a valóságba.
- Luke ez... csodálatos - ámultam el ismét.
- Akárcsak te - puszilt bele hajamba.
Ujjainkat összekulcsolta, és együtt léptünk be az épület ajtaján. Rajtunk kívül senki nem volt az étteremben. Mellettünk két oldalt gyertyák égtek, s jelezték, merre kell mennünk. Végül egy gyönyörű, mécsesektől fényes boxhoz értünk. Leültünk az asztalhoz, és egy pincér jött oda hozzánk, aki 2 étlapot rakott elénk.
- Te mit eszel? - kérdezte barátom.
- Csirkemellet, salátával - válaszoltam egy kis gondolkodás után.
Pár perc múlva a dolgozó ismét hozzánk lépett, és felvette a rendelésünket.
- Mi volt a kórházban? - fordult hozzám Luke.
- Amikor beértem még aludt. Aztán pihentem egy kicsit a hasán, közben felébredt és... csak dumcsiztunk. Na meg röhögtünk - mosolyogtam.
- Akkor nem volt túl érdekes - nevetett.
- Annyira nem, de... mégis jó volt vele lenni.
- Elhiszem - simogatta meg kezemet.
Az ételeket elénk tették, egy üveg borral együtt.
- Jó étvágyat kívánok - mondta kedves hangnemben a pincér, és már el is tűnt.
Evés közben sokat beszélgettünk, Luke mesélt nekem azokról az időkről, amikor a banda még nem volt híres, csupán néhány feldolgozást töltöttek fel Youtube-ra. Persze a hülyeségeket és a bakikat sem hagyta ki. Én is elmondtam neki az életem, amikről addig nem tudott. És elmondtam neki az álmokat. Azt, amelyikben találkoztam Niall-el, amelyikben a húgomat elütötték és amelyikben Ashton-t egy kutya össze-vissza harapdálta.
- És ebből kettő teljesült. Mi van ha Kelly-vel is az történik, amit megálmodtam? - kérdeztem aggódva.
- Ne aggódj, nem lesz semmi baj. Minden rendben vele, biztonságban van a nagyapáddal - nyugtatott szerelmem.
- Köszönöm - mosolyogtam rá.
A vacsorát befejeztük, és kéz a kézben távoztunk a hátsó kijáraton. Természetesen egy utcára számítottam, de kellemeset csalódtam. Az étterem kertjében találtam magam, ahol egy kivilágított ösvény vezetett egy gyönyörű pavilonhoz.
- Luke, ez... - szóltam volna hozzá, viszont sehol sem volt.
Körbe-körbe forgolódtam, hátha meglátom, azonban nem találtam. Kissé összezavarodtam. Ránéztem az "ösvényre", ahol egy nyíl mutatott a pavilon felé. Lassan elindultam a cél felé, de nem tudtam, hogy mi fog történni. Hova tűnt Luke? Ez az egy dolog járt a fejemben. Nemsokára odaértem a kis faépülethez, és bent megpillantottam a földre szórt rózsaszirmokat. Még a franciaágyon is volt, amely a pavilon közepén állt. A látvány megmosolyogtatott, és még a fantáziám is beindult. Az ágyra leültem, és kezemmel végigsimítottam a fehér selyem anyagon. Hirtelen egy forró leheletet éreztem meg nyakamon, amitől azonnal végig futott testemen a hideg. Teljes mértékben biztos voltam benne, hogy az lesz életem addigi legjobb estéje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése