10. rész ~ Látogatás

Halihóó! :)
Ne haragudjatok, amiért ilyen későn jöttem de edzésem volt, itthon meg tanulni kellett stb. A lényeg hogy itt a tizedik rész is :) Szeretném megköszönni az előzőhöz a kommentet és a plusz egy feliratkozót. Apróság, de én mégis hihetetlenül boldog voltam tőle, nem is tudjátok mennyire (szerintem a testvérem már hülyének is nézett:D). Ez valójában kissé unalmas lett, viszont a következő nem ilyen lesz ;)
UI.: akik még járnak iskolába, azoknak üzenem, hogy tartsanak ki ezalatt a kis idő alatt! :)
Love, Csilla <3

*Hope szemszöge*

Az eső halkan kopogott a zárt ablak üvegén, amelyre - meglepő módon - jó érzés volt felkelni. Próbáltam visszaaludni, de mivel kb. egy óra múlva sem jött össze, ezért szememet lassan kinyitottam. Mosolyognom kellett, amikor megpillantottam Liam-et. Gyönyörű, nagy, barna szemei csukva pihentek, ajkai elnyíltak egy kicsit, lélegzete egyenletes volt, és sötét haja a tökéletesen beállított helyett ide-oda állt. Borostás arcát simogattam, és nehezen ugyan, de felfogtam hogy egy igazi angyal feküdt mellettem. El sem hittem, hogy utánam jött, és velem volt. Szavakba nem tudtam önteni, milyen boldoggá tett a jelenléte. Igaz barát volt, egy valóságos csoda. Arra gondoltam, hogy ezt soha nem fogom tudni neki semmivel meghálálni. Mindig arra törekedett, hogy nekem a legjobb legyen. Niall-t, és azt amit tett, ő egymaga bepótolta. Zsebében rezegni kezdett telefonja, amit óvatosan kihúztam onnan. Harold hívta, de mire kivettem, letette. Az óra 5:34-et mutatott, amely különösképp nem foglalkoztatott. Helyette megnéztem az addigi nem fogadott hívásokat. Zayn-től 13, Harry-től 20, Louis-tól 32 és Niall-től 47. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy miatta vagy miattam aggódtak ennyire. Liam telefonját az éjjeliszekrényre helyeztem, és mosolyogva folytattam arca kényeztetését. Annyira édes volt, akár egy nagy mackó. Hatalmas szíve volt. Ha egy szóval kellett volna jellemeznem, akkor az lett volna, hogy: hibátlan. Gondoskodó, kedves, vicces, erényes és minden jó tulajdonság meg volt benne, amit el lehetett képzelni. Arcáról hajára tértem át, amit igazgatni kezdtem. Pár perce múlva pillái megrebbentek, és lassan, óvatosan felnyitotta szemét. Tekintetét rám emelte, szája mosolyra húzódott, majd még közelebb húzott magához.
- Jó reggelt, Mackó - köszöntöttem jókedvűen.
- Neked is nagylány - hintett egy puszit az arcomra. - Mennyi az idő?
- Körülbelül háromnegyed hat.
- Hétre a stúdióban kell lennem - mondta unott hangon.
- Olyan korán? - ráncoltam homlokom, amire a válasz csak egy bólintás volt. - Egyébként kerestek a srácok. Nem is egyszer - nevettem el magam és odaadtam a telefonját.
A készüléket elvette, feloldotta és le is dobta.
- Nem hívod vissza?
- A stúdióban úgy is találkozunk - rántott vállat.
Egy puszi után felkeltem mellőle, ami miatt felmorgott. Mosolyogva kiléptem az ajtón és lesétáltam a konyhába. A lehető leghalkabban próbáltam reggelit készíteni magamnak és Liam-nek. Barátomnak három szendvicset csináltam, míg belém csak egy müzliszelet fért. Jó ideje nem tudtam rendesen enni, ha kajára néztem hányingerem lett. Mire készen lettek a szendvicsek, Liam a konyhába ért. Az ételt elé tettem egy bögre kapucsínó társaságában.
- Te nem eszel? - kérdezte miután elfogyasztotta reggelijét.
- Már ettem egy müzlit, de nem vagyok éhes.
Miután egy aggódó pillantást vetett rám, megköszönte és együtt felsétáltunk. A szobában rendbe tettük magunkat, és már menni készült.
- Ígérem, hogy beszélek Niall-el - fordult vissza az ajtóban.
- Nem. Nem akarom, hogy azért kérjen bocsánatot, mert te azt mondtad. Majd ha magától jön hozzám, szóba állok vele.
- Ne csináld ezt Kicsim - ölelt magához.
- Ugye tudod, hogy imádom amikor becézgetsz? - mosolyogtam.
- Igen, tudom Drága - nevetett.
- Vigyázz magadra - mondtam, amikor elváltunk egymástól.
- Én mindig - puszilt bele hajamba, és elhajtott autójával.
A kocsi eltűnt a sarkon, majd visszalépdeltem a szobába, és befekve az ágyba újra elnyomott az álom.

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Miután Dani-vel és Chris-szel nagyjából 25 boltot megjártunk, beugrottunk a Starbucks-ba. Meglepő módon hamar tudtunk megfelelő ruhákat találni magunknak, minden üzletben vettünk valamit. A kávézóban mindenki megrendelte a neki megfelelő ételt-italt, és mivel én akkor sem voltam éhes, csak egy kávét ittam.
- Hope, mi újság veled mostanság? - fordult hozzám Chris.
Ők még egyik szörnyűséget sem tudták, hiszen honnan is tudták volna meg? Nem volt túl sok kedvem akkor senkivel sem beszélni. Mindent elmondtam nekik a majdnem-terhességtől a nemrég történtekért. Mondhatni úgy fogadták, ahogy a legjobb barátok szokták. Danielle sírva fakadt, Chris pedig 10 perccel később is komoly képpel karolt át és vigasztalt. Összehoztunk egy csoportos ölelést, ami hihetetlenül jól esett. Évek óta velem voltak, igaz barátaim. Soha nem veszekedtünk, végig kitartottunk egymás mellett, védelmezően fogtuk a másik kezét, akárcsak a testvérek. Valójában ha akkor megkérdezték volna tőlem, hány vér szerinti testvérem van, őket is Kelly mellé sorolnám. Ha velük voltam, majd' kicsattantam az örömtől és a depressziómat, az akkori gondjaimat a szőnyeg alá söpörtem. Csak ők számítottak, és az, hogy minden erejükkel boldoggá akartak tenni. Visszamentünk Danielle-hez, a cuccokat lepakoltuk, és úgy gondoltuk, csinálunk néhány palacsintát. Persze ez is, mint minden sütés-főzés röhögésbe és szórakozásba torkollott, ugyanis az egyik lapos finomság Chris fején landolt, a tejszínhabot fegyvernek használtuk, és mindenhova, mindenkire fújtuk. Nem mellesleg néhányszor elcsúsztunk egy-egy habos részen, ezért a hideg kövön kötöttünk ki. Miután rendet raktunk a konyhában, a nappaliba mentünk beszélgetni és megenni a megmaradt palacsintát. Chris egyik borzalmas kopp-kipp vicce közben megcsörrent a telefonom, ezért arrébb mentem, hogy felvegyem.
- Szia Lukey - szóltam bele vidáman a készülékbe.
- Szia Királylány. Ma ráértek kosarazni egyet? - kérdezte hasonló hangnemben.
- Hát... Dani-ék lehet hogy mennek, de én biztos nem. Ne haragudj - húztam el a számat.
- Mi? Miért?
- Nemsokára Manchester-be megyek meglátogatni a nagyapámat és Kelly-t.
Amint kimondtam a nevét mosoly kúszott arcomra. Régóta nem láttam, és már nagyon hiányzott. Semmi miatt nem gondoltam volna meg magamat és mondtam volna le a találkozót.
- Értem. Hé, mi lenne ha veled mennénk? Hiányzol nekem és a srácoknak.
- Ez nem is rossz ötlet. Kelly örülne nektek. Rendben, 10 perc múlva gyertek Danielle-hez.
- Oké, ott leszünk. Csók - bontotta a vonalat.
Bejelentettem barátnőmnek, hogy az 5SOS-t is magammal viszem autójával, és elmentem letusolni, hogy lemossam magamról a ragacsos tejszínhabot. A fürdőben rekord idő alatt készültem el, fekete hajamat kifésültem és felöltöztem. A srácok megérkeztek, ezért barátaimtól könnyes búcsút vettünk. A kocsiba beszálltunk és elindultunk Manchester-be. A jármű hangos volt a sok röhögéstől, vicctől és a jókedvtől. Bár egy idő után kezdett idegesíteni, hogy Ashton a fülemet, Michael pedig a hajamat piszkálta. Viszonylag hamar odaértünk a számomra már ismerős házhoz. A többiekkel ki akartunk próbálni valamit, ezért mind az öten szó szerint egyszerre estünk ki a kocsiból.
- És ez most mire is volt jó? - kérdezte térdét fájlalva Calum.
- Nem tudom. Csak tök menő volt - vigyorgott Ash.
Csengetés után az ajtó kinyílt, és nagypapám mosolygós arcával találtuk szemben magunkat. Megöleltük egymást, és beinvitált minket. Csendben lépdeltem a lépcsőn, ugyanis húgom nem számított rám. A szobájában háttal ült nekem. Valamivel játszott, miközben halkan dudorászott. Ismertem az akkordokat, ezért hogy meglepjem, énekelni kezdtem. Hangomra egyből felkapta fejét és boldogan a nyakamba ugrott. Mikor karjaimba zárhattam, felszabadultam. Ténylegesen megbizonyosodtam arról, hogy semmi baja sincs. Hogy biztonságban van. És ez nekem mindennél többet ért. Össze-vissza puszilgattam, de látszólag ő nem bánta. Levittem őt az emeletről, egyenesen a nappaliba. Amikor Cal meglátta húgomat felpattant, és átvette tőlem. Őszintén szólva nagyon aranyosak voltak együtt. Mintha a fiú az apja lett volna, úgy bánt vele. Amíg a srácok a kicsivel játszottak, én nagypapámmal mindenféléről elbeszélgettünk. Elmeséltem neki a furcsa álmaimat, amik azóta is gyötörtek, a kapcsolatomat Niall-el, stb. Megértett engem, és sajnált, amit nem igazán szerettem volna. Csupán elmondtam neki, milyen az életem. Azt mondta, amiben csak tud, segít nekem. Körülnéztem. Minden olyan tökéletes volt. A védelmező nagyapám mellettem ült, és 5 fontos személy ott voltak tőlem pár lépésre. Mintha azok a szörnyűségek csak rossz álmok lettek volna, és akkor felébredtem. Mert egy szerető közösségben voltam. Nem pedig a pokolban, ahol minden elromlik és tönkremegy.