Megjöttem a 13. résszel is. :) Először is szeretném megköszönni a több, mint 600 oldalmegjelenítést, és a visszajelzéseket is. Nagyon sokat jelentenek nekem. :') Másodszor: mint látjátok megváltozott a blog, és remélem tetszik az új külsője. Nem éppen egy profi munka, de ez sült ki belőle :D És végül köszönetet mondok Rose King-nek, ezért a csodálatosan fantasztikus fejlécért! <3
További szép napot mindenkinek!
xx, Csilla :)
- Basszus Louis, tiszta víz vagyok, fejezd már be - ordítottam emlegetett barátomra a nyílt utcán, amikor már vagy harmadjára köpte rám a szájába öntött folyadékot.
- Ja, tényleg, még meg kell szoknod hogy újra velünk vagy - nevetett a Tomlinson gyerek.
Szememet forgatva kortyolgattam tovább a hűsítő jeges teámat, és az őrült bandával együtt beléptünk a közeli bevásárlóközpontba, ugyanis úgy döntöttünk, hogy felfrissítjük a ruhatárunkat. Természetesen nem volt jó ötlet, mivel mindenki egytől-egyig ökörködött, és végül a biztonságiaknak kellett kicipelniük minket az egyik boltból, miután lett egy képük a One Direction-nel. Nagyjából négy óra fele megcsörrent a telefonom, és Luke mosolygós arcát pillantottam meg a kijelzőn. A zöld ikont azonnal elhúztam, és fülemhez emeltem a készüléket.
- Szia Hemmo - szóltam bele kedvesen.
- Szia Kicsim. Mi újság, merre vagytok? - kérdezte hasonló hangnemben.
- Semmi, itt vagyunk a Westfield plázában és éppen az előbb tiltottak ki egy üzletből. De nem nagy cucc, nem volt ott túl sok hasznos dolog - mondtam unottan.
- Ömm.. rendben. Mi is arra fele megyünk, nem futunk össze?
- Jó lenne.
- Oké, pár perc és ott vagyunk. Szia Kicsim! - köszönt el aranyosan.
- Szia, csók - mosolyogva bontottam a vonalat.
- Kivel beszéltél? - jött oda hozzám Niall.
- Luke-kal, azt mondta mindjárt itt lesznek, úgyhogy bandázni fogunk - kacsintottam rá.
Tíz orbitálisan hosszúnak tűnő perccel később a 5SOS is megérkezett, és az ausztrál szerelmem derekamat átkarolva részesített egy édes csókban, amit én el is mélyítettem. Élvezettel túrtam bele sűrű szőke hajába, és mint mindig, akkor is a felhők fölé repített.
- Szeretlek - suttogta ajkaimba, miután elváltunk.
- Én is téged, Drágám - néztem bele csillogó íriszeibe, melyben azonnal elvesztem.
- Bocsánat, hogy megzavarom az idilli szerelmes pillanatot... - választott el minket, és állt közénk Michael - ...de szerintem menjünk el sétálni mielőtt még eleredne az eső.
Akkor a két szememmel meg tudtam volna ölni őt, amiért elszakított Luke-tól, azonban ő csak egy helyben, kedvesen mosolygott rám.
- Tudod hogy nem tudok rád haragudni - borzoltam össze nevetve már eleve kócos, ezúttal zöld haját.
Miután alaposan "visszaállította" séróját eredeti állapotába, elindultunk ki a bevásárlóközpontból. Valamerre. Hemmo végig mellettem sétált, s kezemet szorosan fogta közre övével. Kis gesztusokat intézett felém, néha apró csókot hintett kézfejemre vagy homlokomra, átkarolt, vagy éppen hozzám bújt. Imádtam azt a romantikus oldalát, amely akkor bújt elő, amikor vele voltam.
Az úton csak a szokásos hülyeségek mentek: vízzel való fröcskölés, esések, szívatások, Harry kopp-kopp viccei és a telefonbetyárkodás, amit általában Liam és Zayn szokott végezni. Niall össze-vissza ugrált, pedig nagyon jól tudta, hogy néhány hónappal azelőtt műtötték a térdét.
- Niall, kérlek fejezd be - szóltam rá.
- Mit? - kérdezte értetlenül.
- Az ugrálást. Inkább pihentetned kéne a térdeidet.
Muszáj volt rászólnom, aggódtam érte. Féltem, hogy ismét történik vele valami, és egy újabb nagyobb, és fájdalmasabb operáción kell majd átesnie.
- Rendben - vigyorgott rám úgy, mint amikor először találkoztunk.
Őrületbe kergetett azzal a huncut, aranyos mosolyával. Megijesztett, hogy felgyúlt bennem valami csupán egyetlen pillantásától. Minden kezdődött előröl. A keserűség, bűntudat, stb. Ezernyi kérdés merült fel bennem. Vajon most meddig bírom titkolni az érzéseimet mindenki elől? Mi lesz velem és Luke-kal, ha kitudódnak? Niall érezhet irántam valamit? A gondolatmenetemből Luke zökkentett ki, aki valami oknál fogva hátulról megfogta derekamat, és visszarántott, ezért mindketten a földön landoltunk. Mivel cselekedete hirtelen ért, ezért nem kicsit ijedtem meg, azonban ahogy láttam, ő még jobban meg volt lepődve.
- Minden oké? - kérdezte aggodalmasan.
- Persze, miért ne lenne? - ziháltam.
- Majdnem elütött egy autó - vágott olyan "te hülye vagy!?" fejet.
Mondata hallatára kétszeresére nőttek szemeim. Annyira belemerültem a Niall-höz kapcsolódó kérdésekbe, hogy azt sem vettem észre, hogy egy kocsi majdnem elgázolt. Esküszöm, ez a gyerek egyszer a halálom lesz. Miután mindenki végigölelgetett és a lelkemre kötötték, hogy jobban vigyázzak és nézzek a lábam elé, folytattuk utunkat. Természetesen megrázott, hogy akár meg is halhattam volna, viszont nem merültem bele a rosszabb következménybe, mert végül is nem lett semmi bajom. És ez volt a lényeg. Ezek után Luke derekamat karolta át, és szorosan egymás mellett sétáltunk, hogy még véletlenül se lehessek öngyilkos. Éppen az egyik cukrászdánál fagyiztunk, amikor valaki megkocogtatta a vállamat. Megfordultam, és az édesség kiesett a kezemből, s a mosoly is lehervadt arcomról. Két óriási ember állt velem szemben, rendőr egyenruhában. Komoly fejjel vizslattak, és felmerült bennem a félelem, hogy vajon mit akarnak tőlem. Gondolkoztam, hogy mit tehettem, ami miatt rendőrt kellett hívni, azonban semmi nem jutott az eszembe.
- Ő az - fordult az egyik bitang a másikhoz, mire az bólintott.
- Most velünk kell jönnie - szólt.
Mindketten megragadták egy-egy karomat, és húzni kezdtek maguk után. Egyáltalán nem értettem a helyzetet, mit csináltam!?
- Engedjenek el - kapálóztam ahogy csak tudtam, de semmi nem történt. Mindannyian utánunk szaladtak, és Luke megállította az egyik rendőrt.
- Mit akarnak tőle, hová viszik? Engedjék el - lökdöste ingerülten az egyenruhás férfit.
- Bevisszük a rendőrségre - mondta a cula, és szaporábban lépdelt tovább.
Erőszakosak voltak, kezük helyén karom sajgott, és égett a fájdalomtól.
- De hát miért? Nem tett semmi - üvöltötte a barátom.
Mindenki aggódva figyelte a történéseket. Luke éppen megütni készülte az embert, amikor Liam lefogta. Tudta, hogy ebből csak még rosszabb helyzet lenne, viszont mégis jó lett volna, ha kiszabadítanak a két igen termetes elmebeteg hapsi kezeiből. Az említett barmok a rendőrautóhoz vezettek, és beültettek a hátsó ülésre. Az ajtókat bezárták, nehogy kiszökjek. A feszültség és félelem elfogott, és egész testemben remegtem. Az ablakból láttam, ahogyan Liam, Ashton, Michael és Calum szorosan fogják Luke-ot, aki megmentésemre sietett volna. Üvöltözött és könnyek gyűltek a szemébe. Elszomorított a látvány, mert tudtam, hogy miattam sírt. Miért szakítottak el tőle? Csak ez az egy kérdés járt a fejemben, miközben halkan zokogtam. A kocsi éppen indult volna, amikor egy óriási csattanást hallottam, és üvegszilánkok csapták meg a másik oldalamat. Az ajtó kinyílt, és valaki kihúzott belőle. Niall kezemet megfogva futásnak eredt velem. A taplók kiszálltak az autóból, és követtek minket. Egy parkba rohantunk, és rejtekhelyet kerestünk. Végül az egyik kanyarnál egy sűrűbb bokor mögé ugrottunk, majd elbújtunk a tövében. A dömperek beértek minket és a kanyar után lassítottak. Észrevették, hogy eltűntünk, ezért keresni kezdtek minket.
- Aaron, te látod őket? - kérdezte valamelyik mély hangon.
- Nem - mondta - gondolom - Aaron.
Valamivel arrébb kutattak utánunk, ezért fellélegezhettünk egy kicsit, viszont a vérnyomásom még mindig a fellegekben szálldogált.
- Ezek megszöktek Bill. Semmi értelme - szólt Aaron.
A másik pasi nevére felkaptam a fejem. Olyan ismerős volt. Nagyon régen ismertem egy bizonyos Bill Silverman-t. Rendőr volt. És.. apám barátja. Fogadni mertem volna, hogy ő áll ezek mögött. A két egyenruhás visszabaktatott a megrongált autójukhoz, és elhajtottak. Mi Niall-el óvatosan felálltunk és körülnéztünk. Tekintetem a szöszire tévedt, aki még mindig a terepet vizsgálta. Rosszabb volt. Még jobban beleszerettem. Hiszen megmentett. Kék, ijedt íriszeit rám emelte, és hirtelen magához vont. Karjaival szorosan és védelmezően ölelt. Arcomat nyakába fúrtam, és hagytam, hogy a sós cseppek legördüljenek. Addig őrülten kalapáló szívem lassult, és előtört a régi érzés. Mellette nyugodt voltam, és biztonságban éreztem magam. Úgy hittem, hogy ő bármitől meg tudna engem védeni. Eltávolodott, orcámat közre fogta kezeivel, s letörölte könnyeimet, amik az ő szemeiben is csillogtak.
- Ne sírj, Kicsim. Semmi baj - simított fülem mögé egy kósza tincset.
- Megmentettél - suttogtam.
- Nem hagyhattalak ott.
- Köszönöm - mondtam elhaló hangon, és olyat tettem, amit tudtam, hogy később meg fogok bánni...
Kövit
VálaszTörlés